2014.09.30.

Három nappal a 17. születésnapja után bemutatkozik a Forma-1-ben a sorozat történetének legfiatalabb pilótája, Max Verstappen, aki a Toro Rosso istálló autóját vezeti majd a hétvégi Japán Nagydíj egyik szabadedzésén.

2014.09.21.

Mivel csapattársa, Rosberg műszaki hiba miatt kiesett, senki sem veszélyeztette a 2008-as világbajnok elsőségét, aki ráadásul az összetettben is átvette a vezetést öt futammal a vége előtt.

2014.09.20.

Szingapúrban csak egy hajszállal verte meg Lewis Hamilton Nico Rosberget, a két Mercedes mögül a két Red Bull rajtolhat.

2014.09.20.

A Ferrari versenyzője mindössze 5 századdal verte meg Daniel Ricciardót szombaton az időmérő előtt.

2014.09.19.

A Szingapúri Nagydíj második szabadedzését a Mercedes brit versenyzője nyerte Fernando Alonso és Daniel Ricciardo előtt.

2014.09.19.

A Ferrari spanyolja egy hajszállal verte meg a két Mercedest a városi pályán.

2014.09.11.

Komoly szabálymódosítások lépnek életbe a Forma-1-es világbajnokságon a rádiós kommunikáció terén, amelyekhez már a következő, jövő heti Szingapúri Nagydíjon alkalmazkodniuk kell az istállóknak.

2014.09.09.

A hétszeres világbajnok állapota lehetővé tette, hogy hazaszállítsák svájci otthonába.

2014.09.07.

Az Olasz Nagydíjon a verseny feléig vezető Nico Rosberget egy elfékezés után előzte meg a rosszul rajtoló Lewis Hamilton, ezzel megszerezte idei hatodik győzelmét.

2014.09.06.

A Mercedes brit versenyzője a májusi Spanyol Nagydíj óta először indul az első rajtkockából.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.14
Érdekes következtetésekre juthatunk a Peugeot-nál készített felmérés elemzésésével. Kétezer ember....
2025.04.14
A június 19-22 közt rendezendő ADAC 24 órás nürburgringi verseny Németország legnagyobb motorsport....
2025.04.14
A Lexus nem arról híres, hogy driftversenyekre alkalmas autókat készítene. A kényelmes limuzinok és....
2025.04.14
Frontálisan karambolozott egy személyautó és egy kisteherautó a Hernádot és Újhartyánt összekötő út....
2025.04.14
A BYD luxusmárkája, a Denza is megvetette a lábát Európában: Milánóban tartották meg a hivatalos....
2025.04.14
Kizárták a Bahreini Nagydíjról Nico Hülkenberget, miután autója megbukott a verseny utáni technikai....
2025.04.13
Az M4-esen és az M3-ason is kigyulladt autó okozott fennakadást – jelentette a katasztrófavédelem. ..
2025.04.13
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Vidéki romantika. ..
2025.04.13
1973. április 7-én Svédország az akkori úttörő szerepében diplomáciai kapcsolatokat létesített....
2025.04.13
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es....