2015.10.27.

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó légi közlekedés veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a pilótával szemben, aki tavaly nyáron okozott balesetet a pusztaszeri magán repülőtéren - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

2015.10.20.

- Százmilliomodik utasát köszöntötte a Wizz Air kedden a magyar kötődésű diszkont légitársaság London-Varsó járatán.

2015.10.20.

– A Boeing repülőgépgyártóval készül szerződést kötni a következő hetekben az amerikai védelmi minisztérium az Egyesült Államok fegyveres erői főparancsnokának különgépe, az elnöki Air Force One megépítéséről – írta hétfői számában a The New York Times.

2015.10.10.

Négy nappal azután, hogy az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit az üzemi tanács ülésén, újraindult a párbeszéd pénteken a pilóták többségi szakszervezete, az SNPL és az igazgatóság között.

2015.10.09.

- Műszaki hiba miatt egy időre lezárták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret pénteken - közölte Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

2015.09.29.

Negyven éve, 1975. szeptember 30-án, közvetlenül a bejrúti leszállás előtt a Földközi-tengerbe zuhant a Malév Tu-154-es repülőgépe. A szerencsétlenséget - melynek oka hivatalosan azóta is ismeretlen - senki nem élte túl. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása.

2015.09.29.

– A HungaroControl azt tervezi, hogy kiköltözik a budapesti reptéri toronyból – erről a társaság vezérigazgatója beszélt a Világgazdaságnak adott, kedden megjelent interjúban.

2015.09.25.

Végéhez közeledik a Red Bull Air Race idei szezonja: a szeptember 26-27-ei versenyhétvégén a világ legjobb pilótái a texasi Fort Worth városa felett szállnak versenybe.

2015.09.12.

- A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három legnagyobb légiipari cége, az első hat helyezett sorrendjében nem történt változás a tavalyi évhez képest - derül ki a FlightGlobal légügyi szaklap és a PricewaterhouseCoopers közös kimutatásából.

2015.09.09.

A légitársaság keresetének helyt adva, a munkabeszüntetés befejezésére szólította fel a Lufthansa pilótáinak szakszervezetét a Hessen tartományi munkaügyi bíróság szerdán.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..