Egy személy életét vesztette a Kőszárhegynél történt közúti közlekedési balesetben. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött járműveket foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőn.
A rendőrségi statisztika szerint halálos baleset nélkül megúsztuk az elmúlt hétvégét - erre nagyon ritkán van példa a hazai közutakon
Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki autójával szándékosan elgázolt egy embert, majd megállás nélkül továbbhajtott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
A makói rendőrök elfogtak három tolvajt, akik kerékpárokat loptak el a városban. A gyanúsítottak a kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését elismerték.
Közlekedési baleset történt Kerekharaszt közelében. Kérjük a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét. Torlódás várható!
Orgazdaság miatt elfogott két embert, egy budapesti üzletembert és a bűntársát a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
A Győri Rendőrkapitánysterületén az elmúlt 24 órában három motorosokat érintő személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
A csepeli rendőrök egy napon belül elfogták azt a két férfit, akik egy kamion teljes rakományát lopták el - Balassagyarmaton egy raktárban hiánytalanul megtalálták az ellopott abroncsokat.
Pest megye motoros rendőrei is megkezdték a felkészülést.