A frissen kinevezett Mary Barra első tengerentúli útja Rüsselsheimbe vezetett, ahol bejelentette egy új modell gyártását, találkozott az alkalmazottakkal, megnézte az összeszerelő üzemeket is.
Zsiráfmintás, Opel feliratos elektromos kisautó segíti ezentúl az Állatkert területén a kisebb állatok illetve nehezebb tárgyak szállítását.
A General Motors leányvállalata 2013-ban 14 év után először tudta növelni piaci részesedését Európában.
Az Opel 2010-ben bemutatott kis egyterűje megkapta az új szentgotthárdi dízelmotort, de a külseje alig változott.
A háromajtós Astra kínálatában is megjelent a korszerű 1,6-os benzines turbómotor erősebb változata.
2013-ban ismét az Opel lett az első a személyautó eladásokban Magyarországon, mégpedig úgy, hogy kiesett a korábbi volumen harminc százalékát adó Astra Classic a kínálatból és nem volt a 2012-es rendőrautó tenderhez hasonló nagymértékű közbeszerzés sem. Az Opel tavaly 6.120 személyautót adott...
Félmillió forintnyi tárgyadományt adott át a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete (MOTE) a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának Budapesten. A karácsonyi ajándékokat húsz nap alatt gyűjtötte össze mintegy félszáz opeles, akiknek az Opel Magyarország is segített.
Az Opelek valóban precíz mérnöki munka eredményei, innovatívak és praktikusak. A Meriva ellenirányban nyíló ajtói különlegesek és egyedüliek az Opelnél, és tökéletes családoknak, mint amilyen az enyém is.“
Claudia Schiffer több mint ezer magazin címlapjára került fel, a világ egyik legszebb nőjeként tartják számon. Különleges vonzereje 25 éve tartó nemzetközi sikert jelent számára. Az UNICEF nagykövete és vitathatatlanul világsztár. A Rheinland tartományból származó modell most megkapta következő...
Az Opel Dakar Team november 19-én leplezte le az Africa Eco Race 2014-re felkészített és átalakított versenyautót.