2014.03.28.

- A gumiabroncs története régen kezdődött. Gumiabroncs szakértőként bármennyire is nehéz, el kell fogadnom, hogy főhősöm csak egy szereplő a kerék kialakulásának történetében – fogalmazott Urbán Péter, aki szerint amióta ember van, gyakorlatilag kerék is van.

2014.03.14.

Az utóbbi években több autós kiadványban és számos online felületen megjelent cikknek köszönhetően egyre több gumiabroncs vásárló érdeklődik a megvásárolni kívánt gumiabroncs DOT számáról, mondván: ha a gumi nem az aktuális évben került gyártásra, akkor már nem is érdemes megvenni.

2014.03.10.

Ma már közismert, hogy számos terméket például hűtőszekrényt, mosógépet energiafelhasználás és/vagy környezetvédelmi szempontok szerint osztályba sorolnak. A minősítést a terméken jól látható módon – általában színes címkén – feltüntetik, hogy a vásárló e szerint is tájékozódhasson, dönthessen,...

2014.03.06.

Kedden új témát indítottunk útjára: a gépjármű üzemben tartók felelősségéről kezdtünk beszélni. Ma részletekbe bocsátkozunk és megnézzük mit, mikor és kinek kell felelősséggel elvégezni a jármű körül.

2014.03.05.

A gumigyártó új kísérleti abroncsa kapcsolatban áll az autó fedélzeti számítógépével.

2014.02.28.

Szinte minden gumiabroncsgyártó kísérletezik a levegő nélküli kerékkel, de személyautókon még jó ideig megmaradnak a hagyományos pneumatik abroncsok.

2014.02.21.

A keréknek kell olyannak lennie, mely levegővesztés után is képes viselni a defektes kerékre jutó terhelést, és vele korlátozott sebességgel és távolságon belül, leszerelés nélkül lehessen haladni.

2014.02.20.

A finn gyártó egy forradalmian új téli gumiabronccsal kísérletezik.

2014.01.15.

A francia gumigyártó a Detroiti Autószalonon mutatta be forradalmian új gumiját, amelynek a futásteljesítménye akár a 100 ezer kilométert is elérheti.

2013.12.02.

Az időjárás-előrejelzések szerint a következő napok mindegyikén jár majd negatív tartományban a hőmérő higanyszála, tehát a téli gumira váltás mindenképpen javasolt. De honnan tudjuk, hogy a leszerelt nyári abroncs kibír-e még egy szezont?

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..