2018.07.19.

Kétszeres Európa bajnok, hatszoros magyar bajnok vendége lesz pénteken Gyöngyösnek. Kiss Norbi Heves megye népszerű közösségi rádiójának, a 92.4 Maxi Rádiónak a vendége lesz július 20-án.

2018.07.07.

Több baleset is történt a Hungaroring bokszutcájában az eső miatt a legutóbbi DTM-futamon, három embert szállítottak kórházba, egy sportbírót súlyos sérüléssel. Charlie Whiting biztonsági módosításokat – burkolatérdesítést – kért az Forma-1 Magyarországra érkezése előtt.

2018.06.03.

A Magyarországon vendégeskedő Német Túrautó Bajnokság 2. napján drámai jelenetek játszódtak le a Hungaroringen. Két mentő is érkezett a boxutcába, miután három autó nem tudott megállni és szerelőket, versenybírót ütött el.

2018.06.03.

Kiss Norbert a Mercedes 2017-es DTM-es autóját, az AMG C63 DTM-et próbálhatja ki a sorozat magyarországi állomásán. Vasárnap délben, a német túraautó-bajnokság második versenye előtt hajtja meg a 4 literes, V8-as motorral felszerelt, 500 lóerős vadállatot a Hungaroringen.

2018.06.02.

A Mercedes skót versenyzője a pole pozícióját győzelemre váltotta a szombati első versenyen, de csak fél másodperccel előzte meg a második helyezett Lucas Auert.

2018.06.01.

A hétvégén a Hungaroringen versenyez a német túraautó-bajnokság mezőnye, a betétfutamként szereplő Audi R8 Kupában pedig egy magyar versenyzőnek, a 17 éves Keszthelyi Viviennek szurkolhatnak a kilátogatók.

2018.05.29.

Június 1-3. között a Hungaroring ad otthont a Német Túraautó Bajnokság harmadik versenyhétvégéjének, amelyen a BMW a pilóták közötti pontverseny éléről, egy múltbéli futamgyőzelem és hat dobogós helyezés tapasztalatával várhatja a rajtot.

2018.05.28.

Bár csak két hét telt el a regnáló DTM bajnok, René Rast versenybalesete óta, a pilóta június első hétvégéjén ott lesz a rajtrács mögött a Hungaroringen abban az Audi RS 5 DTM autóban, amiben balesetet szenvedett a Lausitzringen. 

2018.05.07.

„Életem legszuperebb versenye volt” – így lelkendezett a hétvégi nagy párbaja után Timo Glock, miután BMW-jével megnyerte a DTM idei szezonnyitó versenyét.

2018.04.12.

Ugyanaz a rajtszám, de teljesen új megjelenés: a DTM jelenlegi bajnoka, a címvédő René Rast egy piros Audi Sport RS 5 DTM volánja mögött áll rajthoz a 2018-as DTM szezonban. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....