A tavalyinál biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés, a balesetek és az áldozatok száma is jelentős csökkenést mutat - közölte Gilberto Lopez Meyer, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) alelnöke a szervezet Genfben tartott konferenciáján.
Hétfőn beköszöntött az igazi tél, és ez a rendőrség által közzétett baleseti statisztikán is látszik.
A rendőrség friss összegzése szerint továbbra is egymást érik a karambolok az utakon. Tegnap ketten nem értek haza.
Jelentősen javult az országos baleseti statisztika, az év első felében 51-gyel kevesebb halálos baleset történt, mint az előző év azonos időszakában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Tavaly hat gyermek halt meg közlekedési balesetben Ausztriában, idén, az eddig eltelt nem egészen hat hónapban pedig már nyolc – írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja.
A rendőrség friss összesítéséből kiderül, hogy bár sok karambol történt a munkaszüneti napon, senki nem vesztette életét az utakon.
Az elmúlt 96 órában a rendőrök 188 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 7 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 személy vesztette életét, 63 súlyos és 116 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu
Jelentős torlódás alakult ki baleset miatt csütörtök reggel az M0-ás autóúton, és lépésben haladnak a járművek az M1-es autópályán - közölte az Útinform a honlapján.
A fiatal sofőrök több balesetet okoznak, ez puszta tény. De pontosan miért? A tapasztalatlanság egyértelmű, de önmagában nem magyarázza, hogy jelentősen több balesetet okoznak a fiatal sofőrök, mint idősebb társaik.
Karácsonykor 5221 emberhez hívtak mentőt Magyarországon - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője csütörtökön