2015.09.29.

A kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb is rajthoz áll egy Peugeot-val a január 3-án kezdődő Dakar-ralin, a világ legnehezebb terepraliversenyén, amelyen a francia pilóta pályafutása során először vesz részt.

2015.09.22.

Az idei versenygép maradt hátsókerekes, de jóval nagyobb és kicsivel erősebb a sikertelen tavalyinál.

2015.09.20.

A Peugeot és a Citroen hosszú távú terveiben már nem szerepel a dízel-hibrid modellek gyártása.

2015.09.15.

A folytatásból kiderül miért nehéz bejutni a MOME-ra, valamint szó lesz arról is, hogy miért jó szabadúszó formatervezőnek lenni és miért van könnyebb dolga egy adott márka formatervezőjének. Végül pedig a megvalósult és füstbe ment tervek hátterét és konkrét formaterveket is kielemzünk.

2015.09.01.

A Fractal egy kis nyitott kocsi nagy erővel és az audiorendszerek következő generációjával.

2015.08.27.

A Peugeot mindig is komolyan vette a „városi vagányok” kategóriát, amelyet a 205 GTI modellel alapoztak meg

2015.08.18.

Alig 10 nap múlva, augusztus 28-án péntek hajnalban felbőgnek a motorok, és a jubileumi Magyar Borok Útja Rallye mintegy 100 autóból álló mezőnye a Városligetből nekivág a közel 1000 kilométeres távnak. A hazai turizmust, borokat és a közlekedésbiztonságot népszerűsítő háromnapos bortúra idén a...

2015.07.02.

Nemcsak új színekkel és felnikínálattal, hanem megújult stílussal és műszaki tartalommal hazánkban is bemutatkozott a népszerű hatchback és a strapabíró Peugeot Partner. A változásokat nem aprózták el holmi átrajzolt formákkal és új színekkel, hiszen a verseny egyre kiélezettebb mindkét modell...

2015.06.18.

A francia hot hatch 1,6 literes turbómotorból préseli ki ezt a teljesítményt, de van olcsóbb, 250 lóerős változata is.

2015.06.15.

Három év kihagyás után az idén visszatért ifjabb Tóth János nyerte - Szőke Tamással - a vasárnap befejeződött Székesfehérvár-ralit, az országos bajnokság negyedik futamát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..