2014.09.01.

Az elmúlt 48 órában a rendőrök 104 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 3 balesetben 3 személy vesztette életét, 36 súlyos, 65 könnyű sérüléssel végződött.

2014.06.27.

Gyorsított eljárásban tizenhat járművezetőt ítélt el ittas vezetés miatt a bíróság csütörtökön - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

2014.05.05.

– Több mint négyszáz ittas járművezetőt, zömében kerékpárost találtak a május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén tartott fokozott közúti ellenőrzés során – közölte a rendőrség hétfő délután a honlapján.

2014.01.24.

Ittas vezetés, érvényes jogosítvány nélküli vezetés és rendőri intézkedésnek való ellenállás címén emeltek vádat a 19 éves kanadai popsztár ellen, akit csütörtök hajnalban értek illegális autóversenyzésen Miami környékén. Akár fél évet is kaphat.

2014.01.23.

Ebben a részben egy nagyon fontos témát tárgyalunk meg, a Büntető Törvénykönyv XXII. fejezetét, vagyis a közlekedési bűncselekményre vonatkozó passzusokat. Előre bocsájtom, hogy mérnökként nem biztos, hogy minden megfogalmazás teljesen pontos lesz, de megpróbáljuk a törvény betűjét aprópénzre...

2013.11.24.

A videóból kiderült, hogyan reagáltak az autósok egy ittas sofőrre.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....