2018.06.17.

Az akció során több mint ötszáz járművet ellenőriztek a Veszprém megyei rendőrök a Balaton északi partján - ez a következő hetekben is folytatódik.

2018.06.13.

Egy nap alatt kétszer értek ittas vezetésen a rendőrök egy 50 éves férfit – írta a police.hu.

2018.06.13.

Noha kedden is történt halálos kimenetelű baleset, akad, ami bizakodásra ad okot a friss rendőrségi összesítésben.

2018.05.27.

Két és fél óra alatt a rendőrök összesen 30 esetben állapították meg, hogy a gépjármű vezetője vagy utasa nem használta menet közben a biztonsági övet.

2018.05.09.

Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd egy ház kerítésének ütközött motorkerékpárjával egy ittas férfi Pécsett - el volt tiltva a járművezetéstől.

2018.04.03.

Noha a rendőrség erős kampányba kezdett a húsvéti hosszú hétvége előtt az ittas vezetés ellen, sokan ültek a volán mögé úgy, hogy alkoholt ittak előtte.

2018.04.02.

A rendőrség baleset-megelőzési tanácsai húsvét hétfőre.

2018.03.28.

Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-hez képest 2017-re mintegy 25 százalékkal csökkent az ittas állapotban okozott balesetek száma, az ittas vezetés továbbra is kiemelt baleseti kockázati tényező – közölte az...

2018.03.27.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 7 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu.

2018.03.26.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 78 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 21 súlyos és 54 könnyű sérüléssel végződött.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....