2014.04.11.

Idén, már január 31-én elkezdődött az ötödik Formula Student Hungary regisztrációja. A tavalyi kétfázisú regisztrációt idén 3 fázisúvá bővítette az XMEDITOR, a verseny rendezője, így a regisztrációs sebesség és a regionális szűrés mellett, szakmai kritériumok is helyet kaptak a jelentkezési...

2014.04.11.

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna az European Rally Trophy (ERT) idei első futamán, San Remo-ban kezdte 2014-es nemzetközi szereplését. A legendásan kemény aszfaltos versenyen mindig változatosak az időjárási körülmények, de a mostani erőpróba még...

2014.04.10.

A hétvégén, Marokkóban veszi kezdetét a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC) 2014-es évada. A 12 fordulóra tervezett világbajnoki sorozat ötödik alkalommal látogat el a marokkói városba, Marrákesbe, ahol, az előzetes nevezési lista alapján, 20 versenyző fog rajthoz állni.

2014.04.09.

A BMW Motorsport a versenysportban idén debütáló BMW M4 DTM versenyautó négy vadonatúj arculatát leplezte le a Hungaroringen, a DTM idei első hivatalos tesztjének első napján.

2014.04.07.

Bár az előzetes versenynaptárban szerepelt, mégsem rendezik meg idén a kamion Európa-bajnokság magyarországi futamát, amelyre a Hungaroringen került volna sor.

2014.04.03.

- Javult a több mint 90 napja mesterséges kómában fekvő Michael Schumacher állapota. A hétszeres Forma-1-es világbajnok menedzsere, Sabine Kehm úgy fogalmazott: vannak jelek, amelyek bizakodásra adnak okot.

2014.04.03.

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzői Puskádi János és Gódor Barna 2013. októberben a San Remo Rally-val zárta a tavalyi ERC szezont. 2014-ben ugyanitt kezdik a nemzetközi szereplést, ám az ismerős helyszínen egy teljesen ismeretlen futamra készülhetnek.

2014.03.27.

- Élesen bírálta a Forma-1-ben idén bevezetett turbómotorok hangját Sebastian Vettel, a németek négyszeres világbajnoka. "Sz.r" - összegezte véleményét az 1,6 literes, hathengeres erőforrásokról.

2014.03.23.

Az új Ford EcoBoost 3.5 ikerturbós sportkocsi megszerezte első győzelmét az amerikai 12 Órás Sebring Futamon: a szoros fináléval záruló drámai versenyen megszerzett a győzelem a Ford első diadala a Sebringen az 1969-es év óta.

2014.03.15.

A közel 400 lóerős Grantával James Thompson és Rob Huff próbálja majd meg legyőzni Michelisz Norbit és Sébastien Loeböt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....