Forma-1
Kehm csütörtökön gyakorlatilag megismételte a néhány héttel ezelőtt elmondottakat, megerősítve a Bildnek adott nyilatkozatát. A bulvárlap arról írt, hogy a 45 éves ex-pilótánál "észrevehető javulás" tapasztalható. A menedzser legutóbbi, március 12-i hivatalos közleményében is úgy fogalmazott, hogy vannak olyan apró jelek, amelyek bizakodásra adhatnak okot, ugyanakkor hozzátette, a felébresztés továbbra is hosszú és lassú folyamat, és türelmesnek kell lenni.
A december 29-én, a franciaországi Méribelben síbalesetet szenvedett Schumachert – aki 2012 végén vonult vissza véglegesen a Forma-1-től – súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, kétszer megoperálták, azóta mesterséges kómában tartják, s január végén kezdték el a fokozatos felébresztését.