2020.11.25.

Egymás után próbálva az Octaviát, a Golfot, majd a Leont, egyértelművé vált, hogy a spanyoloknak csak a harmadik elem szerepe jutott a Volkswagen-csoport jelenlegi kompakt szegmens stratégiájában.

2020.07.11.

Amikor nálam járt a Peugeot 208, még nem tudtam, hogy hamarosan megválasztják Európa Év Autójának. Hogy mennyire érdemli meg ezt a nemes címet szerintem, azt most részletesebben is kifejtem.

2019.06.02.

Most először hajt elől az új 1-es BMW, viszont mindenkit kárpótolhat a már piaci bevezetéskor elérhető 302 lóerős, sorhatos csúcsváltozat, párosítva a legendás 8-fokozatú automatával és xDrive összkerékhajtással.

2017.01.03.

Tavaly 96,5 ezer új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 25,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a Datahouse hétfőn az MTI-vel.

2016.07.11.

A kisebb járművek adókedvezményének köszönhetően nőttek az autóeladások Kínában az év első felében.

2015.11.18.

Az ICDP autóipari kutatásokkal foglalkozó nemzetközi szervezet legfrissebb kutatási anyagában Pascal Haubenreisser azt vizsgálja, hogyan hat a vásárlói szokások változása a disztribúciós folyamatokra. Konkrétan azt elemzi, hogy a gyártók honlapja hogyan és milyen mértékben szolgálhat információ...

2015.09.25.

Az ICDP autóipari kutatásokkal foglalkozó nemzetközi szervezet két évtizede vizsgálja és elemzi a gépjármű értékesítést. Az egyesület küldetésénél fogva segít megismertetni és megértetni az autóipari szereplőkkel a piaci trendeket és elvárásokat annak érdekében, hogy a kereskedők minél...

2015.06.10.

Az okostelefonok napjainkra gyakorlatilag az éltetünk nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. A németek 67%-a, az angolok 75%-a, az olaszok 69%-a rendelkezik legalább egy ilyen típusú készülékkel. A tabletek térnyerése is rendkívülinek mondható: 4-5 évvel ezelőtti megjelenésük óta a tabletekkel való...

2015.06.04.

Az autóipari kutatásokkal foglalkozó ICDP a szakmai rendezvényein és publikációin keresztül rengeteg hasznos segédanyagot szolgáltat tagjai számára, támpontot nyújtva számukra az üzleti stratégiájuk kidolgozásához, és a mindennapi sikeres üzletmenethez. Cikksorozatban Luca Montagner és Andrew...

2013.11.04.

A JATO Dynamics legfrissebb októberi új autó forgalomba-helyezési összesítése szerint 2013. október hónapban összesen 5,149 darab új személygépkocsi, valamint 957 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszon-gépjármű került forgalomba. Az év első tíz hónapjában összesen 46,409 új...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....