2014.11.22.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Japán Külkereskedelmi Szervezet (JETRO) budapesti irodája közös szervezésében került sor a 9. Japán Alkatrész- és Anyagbeszerzési Kiállítás. A tizenöt éves múltra visszatekintő eseménysorozat idei rendezvényén 14 japán nagyvállalat kereste magyar...

2014.11.13.

– Az első háromnegyed évben 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől – derül...

2014.11.11.

A luxusautók belső dekorációs elemeit gyártó ipolytölgyesi cég 646 millió forint összköltségű fejlesztési projektet zár 2015 elején – tájékoztatta az MTI-t a cég pénzügyi vezetője kedden.

2014.11.04.

Egymilliárd forintból újabb, 3800 négyzetméteres gyártócsarnokkal és raktárral bővíti telephelyét és alumínium-nyomásos öntödei kapacitását a Csaba Metál Zrt. Békéscsabán - tájékoztatta a társaság tulajdonosa az MTI-t.

2014.09.30.

A legkorszerűbb, melegenalakító berendezések beszerzésével lezárult a karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. esztergomi gyárának 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása.

2014.09.29.

Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét.

2014.09.27.

Fejlesztette orosházi üzemét negyedmilliárd forintos beruházással az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt. (AKG). A társaság saját forrásból és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja keretéből elnyerhető kedvezményes kamatozású hitelből finanszírozta beruházást.

2014.09.22.

A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. mintegy 871 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el egy 2,9 milliárd forintot meghaladó beruházásához, amelynek keretében új termelő berendezéseket, eszközöket szerez be, és 50 új munkavállalót is felvesz - közölte a cég...

2014.09.06.

A HI-LEX Hungary Kft. közel 490 millió forintos összköltségű beruházásban építette ki a gépkocsik ablakemelő rendszeréhez és váltókábel gyártásához szükséges kapacitását; a nyugat-nógrádi város ipari parkjában működő cég a kapacitásbővítéssel 29 új munkahelyet is teremtett.

2014.08.27.

Mintegy 800 millió forintos beruházással új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron a RAFI Hungária Kft., amellyel 40 új munkahelyet teremtettek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....