2014.04.30.

A gépjárműtechnika üzletágban bekövetkezett kedvező fejlemények jelentősen hozzájárultak az eredmény javulásához.

2014.04.28.

Az amerikai Manufacturing Market Insider (MMI) szaklap legfrissebb rangsora szerint a Videoton vállalatcsoport a 27. helyen áll világviszonylatban a szerződéses elektronikai gyártók között a forgalmi adatok alapján - tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t.

2014.04.21.

Az eddigiek mellett az Audikba, Jaguárokba és Honda modellekbe is Magyarországon, az ercsi gyárban készült alkatrészek kerülnek - tájékoztatta Nagy András, a japán autó- és motorkerékpár alkatrészgyártó cégcsoport magyarországi gyárigazgatója az MTI-t.

2014.04.17.

2014-ben már felgyorsulhat a német gazdaság növekedésének üteme, amiből a magyar cégek is profitálhatnak. Elsősorban az autó- és gépipari beszállítóknak lehet jó éve az Atradius Hitelbiztosító előrejelzése szerint.

2014.04.10.

– Csekély volt az érdeklődés a vasi és zalai kis- és közepes vállalkozások részéről, pedig a nyugat-dunántúli járműipari és mechatronikai cégeknek jelentős igénye van hazai beszállítókra – fogalmazták meg a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ (NYPJMK) szervezésében csütörtökön...

2014.04.10.

Elemzők szerint az ipari export, ezen belül is az autóipar teljesítménye lehet az emelkedés motorja.

2014.04.09.

– A csavarok és kötőelemek, szerelési aprócikkek nagykereskedelmével foglalkozó Ferdinand Gross Hungary Kft. felavatta logisztikai bázisát a tatabányai ipari parkban.

2014.04.09.

- Tizenöt-húsz százalékkal bővíti termelőkapacitását a tolnai székhelyű Fastron Hungaria Kft. egy most zárult, több mint 550 millió forintos technológiai fejlesztésnek köszönhetően - közölte a társaság az MTI-vel.

2014.04.02.

A magyarországi német autóipari beruházások 2014-ben is dinamizálni fogják a magyar gazdasági növekedést – közölte a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Nógrád megyei Szügy községben szerdán, a Parat Ungarn Kft. új gyára alapkőletételi ünnepségén.

2014.03.27.

A Magyarországon egy évszázada jelen lévő német Knorr-Bremse közel hatmilliárd forintból építette fel haszonjármű üzletágának új gyártó- és fejlesztési bázisát Kecskeméten.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....