2019.01.11.

Tavaly 136.601 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,5 százalékkal többet, mint 2017-ben. Ezzel az eredménnyel az eladások a 2008-as évet idézték – jelentette ki Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke, aki Knezsik Istvánnal, az Autós...

2018.12.06.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több éve együttműködik az Autós Nagykoalícióval (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületével (MGE). Ennek eredménye az is, hogy az elmúlt időszakban több olyan ügyre fény derült, amelynek során lelepleztek külföldi használt autókkal kereskedő ÁFA-csalókat –...

2018.11.13.

Érzelmekre építő baleset-megelőzési programot hirdet az Autós Nagykoalíció - erről beszélt az ATV Start Plusz című műsorában Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

2018.11.06.

A száraz és nehezen emészthető közlekedési szabályrendszer sulykolása helyett életszerű, érzelmekre ható, közérthető közlekedésbiztonsági szemléletformáló programot hirdetett szeptember végén az Autós Nagykoalíció. Knezsik István, a szervezet elnöke szerint a felnőttként feladatunk és...

2018.10.27.

Az Autós Nagykoalíció és honlapja, az autoszektor.hu nemzetközi karikatúra pályázatot hirdetett Közlekedik a család témakörben.

A világ országaiból több mint hétszáz rajz érkezett, a győztesek pénzjutalomban részesülnek.

2018.10.07.

A szervezet vezetője az érzelmekre építő balesetmegelőzési programról az M1 aktuális csatornán vasárnap kifejtette: az lenne jó, ha mindenki úgy vezetne, mintha a számára legfontosabbak lennének körülötte. Például nyomná-e a gázt egy szűk utcában valaki, ha a saját gyereke futballozna az út...

2018.09.24.

Újszerű, az észszerű érvek helyett az érzelmi húrokat megpendítő baleset-megelőzési programot hirdet az Autós Nagykoalíció.

2018.08.01.

Napra pontosan öt éve, 2013. augusztus elsején indult el az Autós Nagykoalíció megújult honlapja, a www.autoszektor.hu

2018.07.25.

A festői helyszíneken megrendezett közlekedésbiztonsági feladatok teljesítése után végül Vas megyében a Fehér családnál teljesít majd szolgálatot a főnyeremény, a hófehér Skoda Rapid.

 

2018.07.19.

Az Autós Nagykoalíció támogatásával a kocsi Kocsitoló Fesztivál keretében idén is megrendezték a járműépítők versenyét. A (N)agymenők minden évben kreativitásra hív, a belső égésű motoron kívül ugyanis bármilyen alternatív hajtás engedélyezett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....