2014.08.18.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnökének tájékoztatása szerint az adatbázis többek között tartalmazná a kilométeróra-nyilvántartást is.

2014.08.01.

Napra pontosan egy éve jelent meg a világhálón az Autós Nagykoalíció megújult honlapja, az autoszektor.hu. Kivételesen most a születésnapos mond köszönetet.

2014.07.01.

Az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületet a teljes magyarországi autós szakma képviseletében terjeszti be a témáit a Parlament elé. A témák meghatározásánál figyelembe vették a gépjárművet használó ügyfelek, a szervizek, kereskedések, importőrök, és gyártók érdekeit és...

2014.06.09.

Stefan Lengyel a magyar és a nemzetközi ipari formatervezés doyenja, magyar tanítványai a világ számos vezető autóipari cégeinek dizájnstúdióiban dolgoznak. A neves szakember a „Magyarok a világ autóiparában” című rendezvény díszvendégeként nyilatkozott az Autószektornak.

2014.06.02.

A személygépjármű forgalomba helyezés 2013-hoz képest jelentős előrelépést mutat, ami bíztató jel arra, hogy az év egészében is megvalósulhat legalább az előre jelzett növekedés - olvasható a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete értékelésében, amely a 2014. évi új gépjármű forgalomba helyezési...

2014.05.27.

Nyári szünet előtti utolsó, egyben az első évet lezáró Autós Akadémián egy halálos baleset felidézésével jelezte Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, hogy a relatív gyorshajtásról nem lehet eleget beszélni, a fizika törvényeit nem lehet megváltoztatni. Az Autós Nagykoalíció újabb...

2014.05.26.

Az Autós Nagykoalíció AUTÓS AKADÉMIA következő előadássorozatát május 27-én rendezik meg. Helyszín ezúttal is a Művészetek Palotája Bohém Étterem Különterme (1095 Budapest Komor Marcell utca 1.). Időpont: 9 óra

2014.05.26.

Szombaton rendezték meg Kenesén a III. DAT Gépjármű Regatta. A verseny főtámogatója a DAT, fővédnöke az Autós Nagykoalíció és a Gépjármű Importőrök Egyesülete volt.

2014.05.12.

Hány emberélet lenne megmenthető, ha még többen használnák autójukban a biztonsági övet? Mire jó és hasznos az autós szimulátor? Mikor jött létre a gumiabroncs? Egyebek mellett ezek az izgalmas kérdések szerepeltek az Autós Nagykoalíció április 29-i Autós Akadémiáján. Az előadások...

2014.05.08.

Öreg járműért adjanak újat, használt autóból ne hozzanak be Euro 3-asnál rosszabbat, támogassák az elektromos gépkocsik használatát, és minden robogóra kerüljön hatósági jelzés – néhány javaslat azok közül, amelyeket az autós érdekképviseletek a most alakuló parlament asztalára tesznek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.09.20
A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében  hétfőtől tovább....
2020.09.20
Végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális....
2020.09.20
Példaként állítaná a Forma–1 elé a mugellói versenypályát Carlos Sainz és Sebastian Vettel.....
2020.09.20
A miniszterelnök kijelentette: ha 2021 július elsejéig nem készül el a még hiányzó 15,6 kilométeres....
2020.09.20
A félmilliomodik villanyautó a Nissan angliai gyárában készült el az Elektromos Járművek....
2020.09.20
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek a szombati balesetben - közölte a rendőr-....
2020.09.19
Ott Tänak műszaki hiba miatt volt kénytelen kiállni, de csapattársa viszont csúcsformában vezetett....
2020.09.19
Miközben Rolls-Royce-okat és Trabantokat is elektromos hajtásúra építenek át, vannak megszállottak....
2020.09.19
Több mint 13 ezer néző tekintheti meg a helyszínen a Forma-1-es szezon imolai futamát, a november 1....
2020.09.19
Ha minden jól megy, az Egyesült Királyság és Japán autóipara is kedvezően jöhet ki a Brexit után....