– A magyar turistáknak csupán 30-40 százaléka köt utasbiztosítást, miközben már napi néhány száz forinttól elérhető volna a szolgáltatás – mondta az M1 aktuális csatorna műsorában utasbiztosítási szakértő.
– Az év első öt hónapjában 7 százalékkal, 84 milliárd forinttal nőtt az áfabevétel és ebben a gazdasági növekedés, az online pénztárgépek használata mellett szerepe volt az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszernek (ekáer) is – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági...
Az angol hatóságok körözték azt a nagy értékű Range Rovert, amit Röszkén foglaltak le a rendőrök.
A Goodyear a magyar sofőrök parkolási szokásainak vizsgálatával bízta meg az NRC Netpanelét 2015 júniusában, akik 1200 fős mintavétellel mérték fel a 18-59 éves magyar lakosság parkolási szokásait.
A Ford immár hetedik éve exkluzív autóipari szponzorként támogatja az ESSENCE Fesztivált, ami ezen a hétvégén nyitja meg kapuit New Orleansban.
A jóképű, de rosszéletű veterán űrhajós első randevúra hívja szépséges, ám szintén nem csitri korú, és igencsak csípős nyelvű szomszédasszonyát. Hogy elkápráztassa, a férfi beveti csajozó gépét, az 1978-as Chevrolet Corvette Silver Anniversary Edition sportkocsit. A gyertyák csonkig égnek...
A Volán-társaságok a hőségriadó miatt több intézkedést is bevezettek - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a társaságok kötelezővé tették például a légkondicionáló használatát az azzal felszerelt autóbuszban, pályaudvaron, utasváróban.
Hat év után visszatért Magyarországra a Red Bull Air Race, a műrepülők száguldó cirkusza ezúttal is a fővárosban a Duna fölött, a Parlament előtti szakaszon méri össze a tudását a hétvégén.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Felfüggeszik a kamionstopot a hétvégére az érkező hőhullám miatt - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A kamionok ma és holnap korlátozás nélkül közlekedhetnek hazánk útjain.