Speciális biztonsági gyermekülést kezdett árusítani egy amerikai áruházlánc: a fejlesztés célja, hogy nagy melegben megakadályozza, hogy a szülők a forró autóban felejtsék a gyermeküket.
A magyar és a nemzetközi sajtó szinte egyöntetűen a szezon legjobb futamának nevezte a vasárnapi 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, s a győztes Sebastian Vettel (Ferrari) méltatása mellett a világbajnoki címvédő Lewis Hamiltont, s csapatát, a Mercedest is kritizálta.
A nagy ötletek nagyot lendíthetnek az automobil technikáján, használati értékén. A kisebbeket se becsüljük le, ugyan nem forradalmasítják az automobilt, de egy kicsivel jobbá teszik. Ilyen jobbító ötlete bárkinek lehet. Nem próbálom definíciószerűen megmondani, hogy mit is takar az, hogy jobbá...
– A négy nap alatt 186 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre a 30. Forma–1-es Magyar Nagydíjra, amely Gyulay Zsolt, a létesítményt üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója szerint a vártnál is jobban sikerült.
Szombattól a 7-es, a 86-os, a 107-es, a 133-as, a 233-as, valamint a 907-es és a 973-as éjszakai autóbuszjárat elterelve közlekedik, mivel a XI. kerületi Bartók Béla úton távhővezeték felújítási munkákat kezdenek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn az MTI-vel.
– A francia-holland tulajdonú Air France-KLM légitársaság bejelentése szerint további 300 millió euróval tervezi csökkenteni adminisztratív költségeit, új lendületet adva a vállalat 1,5 milliárd eurós átszervezési programjának.
Elektromos üzemű kisteherautót gyárt saját használatra a Deutsche Post német postavállalat, a Streetscooter nevű modellből az év végén már félezer darab jár majd a német utakon.
– Öt ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport Zrt. 2006-ban kiírt taxipályázatával összefüggésben elkövetett vesztegetés, valamint a cég sérelmére 2006 és 2010 között elkövetett, összesen félmilliárd forintos kárt okozó csalás miatt – közölte a főügyész az MTI-vel.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 150 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Négy halálos kimenetelű közlekedési balesetben öt személy életét vesztette. 42 súlyos, 104 könnyű sérüléssel végződött.