Mostanában akár 50-60 fokosak is lehetnek a sínek a forró nyári napokon, de a MÁV-Start vonataira nem csak emiatt kell várni. Amíg Ausztriában öt százalék alatti a késedelmes szerelvények száma, a magyar IC-knek akár harmada is elmarad a kitűzött érkezési időponttól.
Bemutatták hétfőn a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) MegaLux nevű napelemes autóját, amellyel fejlesztői az ausztráliai World Solar Challenge versenyen indulnak az idén.
Szintén a közelgő Frankfurti Autószalon egyik csemegéjének számító előzetes hír, hogy a Mercedes bemutatja az S osztály kabrió változatát.
A Forma-1 korábbi orvosa, Gary Hartstein komoly kritikával illette a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) és a szervezet orvosi bizottságának vezetőit; elmondása szerint a testületet is felelőssé lehet tenni Jules Bianchi haláláért.
A KIA Frankfurti Autószalonra ígéri az megújulás előtt álló Sportage prototípusának premierjét.
A Tesla nemrég három új fejlesztést is bemutatott a Model S autóján, amely révén a gyorsulást és a hatótávolságot akarta növeli az amerikai gyártó.
Először azonban azt tisztázzuk, hogy miért került az autóinkba radar. Menjünk még előbbre: mi is az a radar. Ezután tárgyaljuk meg, hogy merre kell „néznie” a radarnak, majd eszmefuttatásunk lényege következzék: mi van, ha nem a megfelelő irányba sugároz, hogyan kell beállítani karambolos...
Miután a Lexus júniusban leleplezte lebegő deszkáját (Hoverboard), a prémium autógyártó most teljes részletességében bemutatja a projektet, amely a barcelonai Cubelles-ben végzett, sikeres teszttel zárult.
Az ABB építi a világ legnagyobb teljesítményű nyílt tengeri áramátalakító állomását az Északi-tengeren. A DolWin2 üzembe lépését követően, 916 megawatt tiszta szélenergiát integrál a német energiahálózatba, amellyel egy milliónál is több háztartást tud ellátni villamos energiával.