Több mint félmilliárd forintba került a négy korszerű, környezetbarát jármű.
A spanyol vállalat a 20-25 000 euró körüli ár-kategóriába lép be, ami alapvetően fontos ahhoz, hogy az elektromobilitás tömegek számára hozzáférhetővé váljék, és elérje a Green Deal célkitűzéseit. A következő hónapokban jelentik be, hogy ezt a gépkocsit melyik gyárban fogják gyártani.
A magyarországi elektromos autókba 7,1 gigawattóra (GWh) energiát töltöttek az autósok a nyilvános elektromos töltőállomásokon tavaly, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 25 százalékkal nőtt a töltések száma és 30 százalékkal a töltésekre fordított energia mennyisége - tájékoztatta a Magyar...
2010 óta leggyengébb februári gyártási adatát ismertette pénteken a brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT).
Törekedj arra, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, ami pedig mégis összegyűlik, azt gyűjtsd szelektíven.
A rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, a felelőst azonosították.
Nem a WRC-ben, hanem az ausztrál bajnokságban mutatkozott be a világ első GR Yaris raliautója. A 261 lóerős alap kisautóval sokkal könnyebb dolguk volt az építőknek, mint eddig bármivel – nem csoda, hiszen eleve homologizációs modellnek fejlesztették.
Új törvényjavaslat készül, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos idősávokban és bizonyos zónákban személygépkocsik is használhassák a buszsávokat.
Egyre bőségesebb a nagyon gazdagoknak szánt méregdrága luxusautók kínálata, melyeknek árát alaposan megdobja a villamosítás.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről - írja az MTI.