2023.05.01.

Jön a tavasz, biztosan legalább egyszer már hallotta az olvasó, hogy megérkeznek a motorosok, akik jelenlétére fel kell készülni a többi úton lévőnek. Elolvastam az idei friss közleményeket, és semmi újat nem találtam benne. Lehet még ebben a témában bármi újat mondani?

 

2023.04.19.

Hosszú kihagyás után új évaddal jelentkezik a sorozat, amelyben olyan szakemberekhez látogatok, akik lelkiismeretes, szakmájukban elhivatott járműjavítóként sokat tesznek annak tisztességes, hiteles megítéléséért. Legutóbb...

2023.04.17.

A Passat mindig is olyan autó volt, aminek nagyon működnie kellett. Ugyanúgy helyt állni a középvezetők alatt flottás járműként, mint a sikeres családapa szolgálatában, aki itthon (jó esetben) negyvenes évei közepére megvehette magának a presztízsautót, ami egyet jelentett azzal, hogy már elért...

2023.04.15.

A Gáborjáni Szabó Kálmán utcai épületben négy tanműhelyt alakítottak ki, a képzőközpontot a DSZC öt gépészeti iskolájának mintegy háromezer tanulója használhatja a jövőben.

2023.03.23.

Mióta eltörölték az ársapkát, mindenkinek jobban fáj, ha autóval közlekedik. Mégsem látok több tudatos vezetőt. Rohannak a piroshoz, tempóznak a belső sávban, és még a szomszéd utcába is kocsival mennek.

2023.03.12.

Már most jól látszik, hogy idén sem lesz kisebb érdeklődés a kétkerekűek iránt mint tavaly. Sőt, az üzemanyagárak drasztikus emelkedése miatt még többen keresik majd a lehetőséget, hogy faragjanak a közlekedésre fordított összegből. Erre nem lehet más a válasz, mint egy olcsó, és keveset...

2023.02.15.

Nagy átlagban, az autópálya leálló sávjában nyolc percen belül balesetet okozhat az ott veszteglő jármű. Korábban húsz perc volt a köztudatban, de a Közút szakemberi szerint romlott a helyzet. Az utóbbi időszakban megint túl sokszor kaptam fel a fejem, amikor a hírekben leállósávon történt...

2023.02.09.

Több mint tíz éve már annak, hogy az EU autógyártókra vonatkozó előírása szerint kötelező az új autókon a nappali menetjelző fény. Olyan autók ezek, amik hazai gépjárműállományunk nagy részét jelenleg is stabilan képezik. Lassan tizenkét éve, hogy életbe lépett a szabály, de egyes autósok még...

2022.12.30.

Az utóbbi időben már tényleg azt gondoltam, hogy még Chuck Norrisnak sem sikerül levennie az ársapkát a hazai üzemanyagról, olyan régóta húzták már ezt a szenvedést. Aztán a legnagyobb meglepetésemre a mikulás sebtében elvégezte a dolgát, és azóta hullik a hazai autósok könnye a hatósági áras...

2022.12.26.

Az utóbbi időszakban az élet számos területén találkozhattunk komoly áremelkedéssel. A kötelező gépjárműbiztosítások piacát sem kerülheti el a díjak emelkedése, de nem minden autósra vár ugyanolyan mértékű emelkedés. Hogy mi várható a gépjármű biztosítások piacán 2023-tól, arról Lambert Gábort a...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....