utánpótlás

Mire elég a nappali menetfény?

2023.02.09.

Több mint tíz éve már annak, hogy az EU autógyártókra vonatkozó előírása szerint kötelező az új autókon a nappali menetjelző fény. Olyan autók ezek, amik hazai gépjárműállományunk nagy részét jelenleg is stabilan képezik. Lassan tizenkét éve, hogy életbe lépett a szabály, de egyes autósok még mindig nem tudtak felnőni használatához. De persze nem csak velük van probléma. Még bőven benne járunk a télben, ilyenkor hatványozottan fontos a látni, és látszani elv. Ilyenkor veszélyesebb, hogy sokan elfelejtik ezt, így időről időre nem árt, ha felelevenítjük a fontosságát!

Mi ez?

A DRL azzal nappali menetjelző fény azért született, mert a feledékeny autósok gyakran közlekedtek kivilágítatlanul. A hasznos eszköznek köszönhetően a gyújtás ráadásával egyidejűleg azonnal működésbe lép egy (általában) LED fény, ami jól láthatóvá teszi a jármű elejét. Ez nagyon hasznos tiszta időben és világosban, de talán mégjobban jön a szürke, ködös, téli útviszonyok között, főleg ha az autó még ezüstszínű is. Hogy miért? Mert akkor még inkább hatékony lehet, hiszen az átlag autós csak beül, indít, és közben el sem szakad aktuális problémái szorításából. Ez viszont azért veszélyes, mert a közlekedés nem játék. Igen ám, de az autógyártók már nem akartak azzal foglalkozni, hogy az autók hátsó traktusa is kivilágított legyen. Ezért sajnos néhány márkától eltekintve a jármű beállításaiban sem tudjuk megváltoztatni, hogy a funkció esetleg a hátsó lámpákat is működtesse. Ebből megint csak lehet probléma manapság, amikor korán sötétedik, vagy egész nap borongós, szürke időjárás nehezíti az autósok dolgát. Sajnos a feledékenyebb sofőrök ilyenkor sem foglalkoznak azzal, hogy gondoskodjanak járművük megfelelő kivilágításáról, így városban is gyakran találkozom hátulról kivilágítatlan autóval, de ami rosszabb, hogy autópályán is előfordul ez.

Szabály szerint

A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. Tehát rossz látási viszonyok között, illetve naplemente után, ahogy kezd beállni a szürkületi időszak minden autósnak tompított világítást kellene kapcsolnia, aminek (hátsó piros helyzetjelző fény) főleg autópályán kiemelt szerepe lehet.

Automata fényszóró rendszer?

Sok esetben az automata menetfénnyel gyárilag szerelt autók esetében van egy, a sofőr számára nagyon kényelmes funkció, ami az automatikusan kapcsolódó fényszórót jelenti. Az ilyen funkcióval rendelkező autóban a központi egység (a fényszenzor) a fénymennyiség alapján dönti el, hogy elegendő a menetfény, vagy már bekapcsolja a tompított fényszórót. Egyszer kell tehát bekattintani a fénykapcsolót az AUTO pozícióba, és onnantól az autó majd megoldja magának, hogy mikor, és hogyan világítson. Ez egy rendkívül hasznos funkció lehet a feledékenyebb autóstársainknak.

Ködlámpa, kapcsolgatás, mert sokat fogyaszt

A tompított fényszóró helyes beállításától, a ködlámpa szükségszerű használatán keresztül, a lekapcsolom, mert spórolok, elvét vallón keresztül végig vehetjük a renitens autósokat, az ő hozzáállásukból születhetnek balesetveszélyes helyzetek. Biztosan mindenki találkozott már szürkületben, vagy éjjel olyan szembejövő autóssal, aminek a fényszórója az eget világította, meg persze az autóstársak retináját égette. A rámenősebbek akár villantással is tudtára adják, hogy zavarja a biztonságos közlekedést, mert vakít, de jó lenne a most naivnak tűnő gondolat, hogy egy-két ilyen után ránéz, és ha kell, akkor javíttatja. Jó hírként könyvelem el, hogy manapság már egyre kevesebben használják esztétikai kiegészítőként a ködlámpát, így nem találkozom a forgalomban helyzetjelző plusz ködlámpa párosítással. De az még előfordul, hogy ködös időben a városba beérve elfelejtik lekapcsolni, esetleg autópályás haladásnál sem kapcsolják le a hátsót, ha már nem ők az utolsók a sorban. A végére pedig maradt az örök kedvenc, a „ne kapcsold be feleslegesen, mert azzal többet eszik” típusú tudósok. A generátor többletfogyasztása miatt valóban lehet némi plusz fogyasztás, de az olyan elenyésző, hogy emiatt egyáltalán nem érdemes kockáztatni egy balesetet.

Csak egy kis odafigyelés, több tisztelet a közlekedésben, és máris meglesz a szükséges figyelem, ami ahhoz kell, hogy az ilyen apróságokat ne feledjük.

További autós tartalmakért kövesssen minket Facebookon is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....