2013.11.17.

A WK2 kódjelű modell frissítését nem csak a karaktervonalak átrajzolásával és a mindennapi használatban észrevehetetlen műszaki módosításokkal tudták le a mérnök. A Fiat csoport termékeként 2011-ben debütált negyedik generáció újításaival az európai konkurenseket célozták megszorongatni, ennek...

2013.11.16.

A Volvo buszüzletága – városi buszainak megújítása után – turistabuszainak arculatát is újraformálta. A 2008-ban az év turistabusz díjat elnyert 9700-as, valamint nagytestvére, a 9900-as modell is immár 11 literes Euro 6-os motorral készül.

2013.11.15.

A ŠKODA AUTO Kvasinyban működő gyárában gördül le a szerelőszalagról az alapjaiban átdolgozott új ŠKODA Yeti. A nagysikerű kompakt SUV-modell immár két változatában jelenik meg: míg az elegáns stílusú ŠKODA Yeti inkább utcai használatra készül, a ŠKODA Yeti Outdoor egyértelműen kalandra termett...

2013.11.14.

Még az idén megkezdődik és 2014-ig tart a Rába-Volvo programba jelentkezett 350 cég közül a legmegfelelőbbek auditálása, amelyik társaság átmegy a szűrőn, az ajánlatot adhat a közös buszgyártásba való beszállításra - közölte a Rába Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten...

2013.11.13.

Európa egyik legnívósabb autóipari kitüntetésében részesült a pár hónapja Győrben készülő Audi A3 limuzin. Arany Kormánykerék-díjat kapott, az elismerést kedden este Berlinben vette át prof. dr. Ulrich Hackenberg, az Audi AG fejlesztésért felelős igazgatósági tagja.

2013.11.12.

A megújult A3 család részeként márciustól egy újabb csúcsmodellel rukkol elő a győri Audi Hungaria Motor Kft. Az S3-as limuzint 300 lóerős motorral szerelik, alapára 40.400 euró lesz - közölte Pabst von Ohain, az Audi ingolstadti termékmenedzsere német újságírókkal Monte Carloban.

2013.11.11.

Bajban az Opel. Az Adam és a Corsa kisautók megcsappant kereslete miatt Eisenachban szünetel a termelés. Ma már álltak a szalagok, a héten nem is indulnak el. Az idén nem először.

2013.11.10.

A Toyota Motor Corporation öt világpremierrel jelentkezik a 43. Tokiói Autókiállításon. A november 20. és december 1. között megrendezett kiállítás helyszíne a tokiói Koto Ward városrészben található Tokyo Big Sight.

2013.11.09.

A Toyota Motor Europe (TME) vállalatcsoportként továbbra is a legalacsonyabb flottaszintű CO₂-kibocsátással dicsekedhet az európai piacon: a 2012-es emissziós érték 103,6 g/km volt. Az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség múlt héten közzétett éves jelentése szerint a...

2013.11.08.

A Setra időről időre élen jár a buszfejlesztések terén, amit eleganciát sugárzó, extravagáns megjelenésével és kiforrott belterével is bizonyít. Ezen fejlesztések legújabb lépcsőfoka a Kortrijkben leleplezett, új 500-as sorozat csúcskategóriás, TopClass családja.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....