Oroszország

A Volkswagen csoport befejezte a kivonulást Oroszországból

2023.05.19.

Befejezte a kivonulást Oroszországból a világ második legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen csoport (VW) - jelentették be pénteken.

A VW közleménye szerint a Volkswagen Group Rus nevű vállalat által összefogott oroszországi érdekeltségeiket átadták az Art-Finance nevű társaságnak, amelyet az Avilon orosz kereskedelmi csoport támogat.

Ezzel orosz kézbe kerül a Moszkva térségében fekvő Kalugában felépített gyár, és a nem Oroszországban készített gyártmányok importjával, valamint az egyéb - raktározási, finanszírozási, biztosítási - szolgáltatásokkal foglalkozó részlegek is az alkalmazottakkal együtt. Az új tulajdonos a helyi leányvállalatok valamennyi részvényét megszerzi. A tranzakciót az orosz hatóságok engedélyével valósítják meg - áll a közleményben.

A vételárat nem hozták nyilvánosságra. Német hírportálok az Interfax orosz hírügynökséget idézve 125 millió euróról írtak. A VW 2007-ben nyitotta meg kalugai gyárát. A mintegy négyezer embert foglalkoztató üzemre több mint egymilliárd eurót fordítottak.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a VW 2022 márciusában leállította oroszországi tevékenységét és megkezdte a kivonulást. A Volkswagen csoport az ágazat második legnagyobb szereplője a világon, tavaly 8,9 millió autót gyártott, az első a japán Toyota 10,5 millióval.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....