Volkswagen Atlas
„Európáról gondolkodunk” – nyilatkozta az Atlas bevezetése kapcsán Elmar-Marius Licharz, a nagyméretű modellek fejlesztéséért felelős vezető a Volkswagennél.
„A legtöbb régiónak a Touareg a megfelelő méretű autó, de vannak olyan országok, mint például Oroszország vagy a Közel-Kelet, ahol az Atlas népszerű lehetne. Ez egy elég nagy autó, ezért szükségünk van arra, hogy megvizsgáljuk a kereslet nagyságát – talán túl nagy ahhoz, hogy egy átlagos európai garázsba beférjen. Azonban vannak olyan országok Európában, ahol értelme lenne bevezetni, és a chattanoogai gyárunknak is vannak felesleges kapacitásai, ha így döntenénk” – tette hozzá.
Amerikában a kétliteres, 240 lóerős TFSI-vel és a 280 lóerős 3,6 literes V6-os benzinmotorral lehet megvásárolni az Atlast. Licharz szerint egy esetleges európai bevezetéshez feltétlenül szükség lenne egy dízelmotor bevezetésére, ezért már vizsgálják, hogy a 190 lóerős kétliteres TDI-t hogyan lehetne beépíteni az autóba.
Az Atlas a Golfhoz hasonlóan az MQB padlólemezre épül, de nagyobb, mint bármi más, ami ezt a technikát használja. Hossza 4922 mm, vagyis 225 mm-rel nagyobb, mint a szintén hétszemélyes, MQB-alapokra épített Skoda Kodiak, de még a más padlólemezt használó Touaregnél is 121 mm-rel nyúlik tovább.