Volkswagen Arteon

Volkswagen Arteon: okosan szép

2017.10.14.

A kérdés persze nem az volt, hogy jó autó-e, hanem az: sikerült-e a Volkswagennek, erősen feszegetve a márka kereteit, olyan kocsit alkotni, amely mindenekelőtt az érzelmekre hat? A nálunk járt Arteon már az első tesztkilométereken egyértelmű választ adott a kérdésre.

Aztaaaaaa! – kiáltott fel a tízévesforma kiskölyök, s miközben egyik kezével apja karját rángatta, másikkal őrülten mutogatott tesztautónk felé. Innen épp csak pár száz métert tettünk meg, s a szemből érkező biciklis satufékkel húzódott félre, hogy aztán a napszemüvegét a homlokára tolva forduljon a kocsi után. A következő pirosnál két srácot sokkolt a formájához hasonlóan feltűnő színű, „kurkuma sárga” gran turismo, ám jelzőik idézetétől az illendőség miatt eltekintenénk. Maradjunk annyiban: meglehetősen szépnek találták az autót...

Akárhonnan nézzük, az Arteon nagyon szép autó

Hogy mindez összefüggésben van-e a Volkswagen által sokszor emlegetett „divattervezőmérnökök alkotása” fordulattal, nem tudnánk megmondani, de az tény: a márkánál a Passat fölé pozicionált Arteon egészen döbbenetes hatással van az emberekre, akárhol bukkan is fel, gyalogosok, úrvezetőtársak, férfiak és nők fordulnak utána. Mindez pedig már csak azért is figyelemreméltó, mert a Volkswagen modelljeinek többsége sokkal inkább a minőséget, a letisztultságot, a funkcionalitást elismerő biccentéseket vált ki, mintsem heves érzelmi reakciókat. Vagyis rögzíthetjük: az Arteonnak már csupán a formájával és megjelenésével sikerült színesebbé tennie a Volkswagenről alkotott képet.

Stílusbravúr elölnézetből

Persze, ott motoszkál a fejünkben, ez afféle CC-utód, Passat-rokon. Csakhogy közben egymást érik a karosszérián a kisebb-nagyobb részletek, különleges vonalak, megoldások, amely összességében azt eredményezik, hogy az Arteon túlmutat a Volkswagen funkcionális szépségén. Roppant látványos, és a kocsit optikailag még szélesebbé teszi, fenyegetőbbé szigorítja a megoldás, ahogy a hűtőrács vízszintes vonalai egybeforrnak a lámpatestek „csíkjaival.” Merész és látványos stílusbravúr az, ahogyan a motorháztető belevág a sárvédőkbe, s szemet gyönyörködtető a hátsó kerekek felett, az erősen csapott ötödik ajtónál kiszélesedő karosszéria. A vizuális élményt az sem töri meg, ha kinyitjuk valamelyik ajtót, sőt: az ugyanis, hogy nincsenek keretek, még véletlenül sem valaminek a hiányát jelenti, hanem épp ellenkezőleg, plusz vizuális élményt ad.

Minden ív és vonal a helyén

A keret nélküli ajtók kitárása után mindenekelőtt a tér nagyságát konstatálhatjuk: a 4862 milliméter hosszú és 1871 milliméter széles autóban elöl és hátul is hatalmas a hely. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy négyen fejedelmi körülmények között utazhatnak, de – bár aligha ez lesz a leggyakoribb eset az Arteon-tulajoknál – öten is nyugodtan vállalhatnak hosszabb utat is.

Hátul sem lehet panasz a helykínálatra

Hátul kiemelkedően nagy a lábtér. És fontos rögzíteni azt is: a kupészerű kialakítás ellenére a hátul ülők fejtére is megfelelő. S ha már a méretek: bár az Arteont nyilván nem költözködésre használják majd, a csomagtér már alapesetben is óriási, 563 literes, a támlák ledöntése után pedig 1557 literesre bővíthető – szóval hosszú üzleti és családi utak esetén sem kell tetőbox-szal elrontani az összhatást. Ahogy a térkínálatra, úgy az ergonómiára sem lehet panasz bent – elég csak dicséretként annyit mondani: itt is sok helyen visszaköszönnek a Passat már szinte hibátlanná kiforrott megoldásai. A kivetített műszerfaltól kezdve, a 20,3 centiméter képátlójú, könnyen használható és „nagy tudású” központi egységen át a príma hangrendszerig minden kivételes minőségben szolgálja a sofőrt és az utasokat.

Átgondolt minden részlet 

S, hogy milyen vezetni? Az Arteon a haladás minden formájában épp olyan magabiztos, mint ahogyan azt külseje sugallja. A 7-sebességes DSG-váltó, és a 150 lóerős, kétliteres TDI motor príma párosítás, ami a remek futóművel, direkt kormányzással együtt a kategóriában elvárhatóan hibátlan összhatást eredményez. A szűk 9 másodperc alatt letudott százas sprint nem rossz érték, a 220-as végsebesség pedig több mint elég. Legyen szó kényelmes, nyugodt autópályázásról, vagy épp kanyargós országúton forszírozott tempóról, az Arteon kiváló partner – mintha semmivel sem lehetne kibillenteni egyensúlyából. Ugyanez igaz a fogyasztásra is: szélsőségektől mentes vezetési stílussal öt-hat literrel beéri az Arteon ezzel a motorral és váltóval. Mindez persze a Passat-rokontól cseppet sem meglepő. Mint ahogyan az sem, hogy a vezetést támogató rendszerek is egészen különlegesen jól működő egységgé forrtak össze az Arteonban.

Ha kell, akkor rövid időre önvezetővé válik az Arteon 

Bár ma már az adaptív tempomat és a sávtartás egyáltalán nem „csodakategória”, mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, ahogyan ezek a rendszerek teszik a dolgukat. A sebességet és a követési távolságot beállítva, a sávtartót élesítve tulajdonképpen önvezetővé válik az Arteon – különösen akkor, ha rendelkezésére állnak megfelelő területi információk, amelyek alapján a sebességi határokat is betartja a kocsi.

Mindent tud, amit egy mai, korszerű autónak tudnia kell

Az önvezetés persze nem tart sokáig: ha a rendszer azt érzékeli, hogy a sofőr nem kormányoz – tehát talán elbóbiskolt, vagy rosszul lett – először halk, majd éles sípolással riaszt a rendszer, aztán pedig, ha a forgalmi viszonyok engedik, rövid de erős fékezéssel próbál ébreszteni. Ha ezek után sem reagál a vezető, akkor az automatika az út szélére kormányozza és megállítja az autót. Tehát az Arteon túl azon, hogy szép, praktikus, figyelemreméltóan okos is. Mindezt listaáron, tehát akciók nélkül 10,7 millió forinttól kínálja a Volkswagen.

Hosszú üzleti és családi utakra is tökéletes az Arteon

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....