a volánnál

A volánnál: Tótka Sándor kajakozó világbajnok 2. rész

2018.11.21.

A Toyota Supráért nagyon gyorsan kell kajakozni - mondta az autoszektor.hu-nak adott interjújában Tótka Sándor, a magyar kajaksport egyik legígéretesebb tehetsége, aki egy ideje a saját nevével felmatricázott autót vezeti. Már 17 évesen a felnőttek között versenyzett. A most 24 éves többszörös világbajnok, a riói olimpián 200 méteren párosban negyedik lett. Legnagyobb álma, hogy Tokióban felállhasson a dobogó legfelső fokára. Dinamikus egyéniség, igazi versenyző alkat, aki azt mondja: hibrid Toyota C-HR-jével tökéletesen azonosulni tud. Szponzorai szerint megtestesíti mindazt, amit az új generációs Toyoták képviselnek.

- Említetted, hogy tinédzserként főleg kerékpárral jártál Gyomaendrődön. A biciklizésről itt Pesten már végleg lemondtál?

-  Odahaza, amikor csak kerékpárom volt, nagyon szerettem volna autózni. Most pedig, hogy van autóm, egy-egy dugóba beragadva többször megfordult már a fejemben, hogy nem lenne-e egyszerűbb biciklivel. De Pesten kerékpározni nem leányálom. Látom a forgalomban, hogy az autósok hányszor hagyják figyelmen kívül a kerékpárosokat, veszélyeztetve őket. Egy csapattársamat is így ütötték el. Úgyhogy lemondtam a pesti kerékpározásról. Autóban ülve nagy ívben kerülöm a bicikliseket.

- Fiatalabb korodban volt kedvenc márkád vagy olyan típus, amire nagyon vágytál?

- Ahogy minden gyerek, én is úgy gondoltam: amilyet apa hajt, olyat szeretnék én is. Apának BMW-je volt, nekem is az legyen. De mióta Toyotáim vannak, rájöttem, hogy jól jártam. Egy titkos vágyam azért van. Nagyon szerettem a Halálos iramban filmeket. Az első részben Briannek Toyota Suprája volt, ami eszméletlenül tetszett. Erről még a toyotás szponzoraimmal sem beszélgettünk, de láttam valahol egy képet a 2018-ban bemutatott Supráról. Na, arra nagyon rámennék. Persze egy Toyota Supráért nagyon gyorsan kell kajakozni.

- Nem csodálkozom, hogy versenyzőként odavagy a sportautókért.

-  Nagyon vonzanak. Például a Toyota GT86. Fantasztikus lenne egy időre megkapni egy ilyen csajozós autót. Persze nem tudom, a barátnőm mit szólna hozzá.

- Egy autóban mi a fontos a számodra? A forma? A szín? A meghajtás?

- Elsősorban a kényelmi berendezések, szolgáltatások. A C-HR-ben a kedvenc funkcióm az automata kézifék. Amikor megáll teljesen az autó, lenyomom a féket és felengedhetem: úgy marad, bármilyen lejtőn vagy helyzetben is van a kocsi. A másik favoritom a tempomat. Érzékeli az előtte haladó autót, ha túlságosan megközelítem, lelassít. Imádom, hogy amikor nagyobb távolságra megyek, szinte csak fogom a kormányt, mást alig kell tennem, az autó reagál helyettem. A harmadik fontos dolog számomra a hibrid: egy Földünk van, tennünk kell azért, hogy megóvjuk.

- Mennyire tanulsz meg egy új autót?

- A C-HR-t tanulni kellett, futurisztikus modell, nagy ugrás, különösen az elődhöz, a Versóhoz képest. Gondolom, mások is így vannak vele: amikor megkapom az új autót, akkor egy-két napig lassan megyek, tanulóvezetői érzésem van.

- Szeretsz vezetni? Mennyire kapcsol ki az autózás?

- Az arany középúton járok. Nekem az ideális távolság a Budapest-Szeged.  Nem vagyok az a típus, aki 8-10 órát képes gond nélkül levezetni. A legnagyobb távolság, amit a volán mögött megtettem az volt, amikor Salzburgba mentem ki a Red Bull tesztjeire. Nekem ez az öt óra pont a határ. Utána már nem esik jól.

- Milyen szembeötlő különbséget látsz a magyar és a külföldi autós közlekedési szokások között?

- Egy biztosan van. Ausztriai ismerősöm mondta, hogy az osztrákoknál egy pohár sör után még lehet vezetni. Ez tetszik. Persze más a közlekedési kultúra. Nálunk nyilván azért van zéró tolerancia, mert idehaza a többség nem tud mértéket tartani.

- Befolyásolja-e a vezetési stílusodat, hogy szponzori autóval jársz?

- Abszolút. Eleinte zavart is, hogy rajta van a nevem a kocsin. Nem mentem bele olyan szituációkba, amelyekbe saját kocsival talán igen. Most már nem zavar, van egy vezetési stílusom, ha rajta van a nevem a kocsin, ha nincs. Egyébként nyugodt természetű ember vagyok. A vezetésben is követem édesapám példáját. Régebben a dugókat nagyon nehezen viseltem itt Pesten, de most már azt is kezelem: hamarabb elindulok inkább, és akkor nincsen baj. Ha mégis belekerülök, hallgatok valami jó zenét, és elvagyok.

- Megállítanak az utcán, amikor kiszállsz a "márkázott" C-HR-ből?

- Persze, sokszor. Az első kérdések egyike mindig az, hogy mennyit fogyaszt. Ilyenkor büszkén mondom: átlagban 5 litert. Nekem is fontos, hogy bár kevesebbért tankolok, mégis több kilométert teszek meg.

- A szponzorod láthatóan elkényeztet. Nem csoda, mert te pedig hozod az eredményeket. Min múlik, mikor kapsz új autót?

- A Toyotánál az a rendszer alakult ki, hogy megkapom 0 kilométerrel az autót, és használom vagy egy évig, vagy 15 ezer kilométerig. A Yaris és a két Verso után a C-HR a negyedik kocsim tőlük. De ezzel is már 10 ezer kilométernél járok, lassan érik már a csere. Valószínűleg egy C-HR jön megint.

- Melyek a közvetlen versenyzői céljaid? A Toyota mit vár el tőled?

- Minden sportoló álma, hogy olimpiai aranyat szerezzen.  Tokióban esély van rá. Jövőre lesz a kvalifikációs világbajnokság Szegeden. Az 500 négyesre készülök már 3 éve. Nyilván az is hajt, hogy egy-egy siker elérésekor új autót kapok. Kárai Péterrel van egy kis paktumunk: ha aranyat nyerek Tokióban, megpróbálja elintézni, hogy márkát tudjunk váltani. Akkor már egy nagyobb kocsi, a Lexus jön. Péter azt szokta mondani: minden vágya, hogy azért fájjon a feje, milyen kocsit adjon, ha aranyat nyerek az olimpiai döntőben.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....