Irmscher

Villanyautót tuningolt az Irmscher

2022.04.22.

No, persze semmi komolyra nem kell gondolni, hiszen úgy tűnik, hogy a hajtáslánchoz azért nem nyúlt hozzá az Opel tuningról ismert német tuner cég.

De akkor mit csinálnak egy elektromos Fiat 500-al? Nos, úgy tűnik, hogy a PSA és az FCA közösüléséből létrejött Stellantis minden márkája felé igyekszik nyitni az Irmscher. Ráadásul szpojler csomagjukkal megelőzték a Fiat házi tuningmestereit, hiszen az Abarth még mindig nem állt elő a villanyos 500-as régóta beígért sportváltozatával. Noha alapból is rendkívül kívánatos tárgy lett az új 500-as, egészen biztosan lesz igény az Irmscher egyedi kiegészítőire is, amik a cég korábbi munkáihoz mérten meglehetősen visszafogottak.

Terveztek például egy egyedi, 10-küllős, 17-colos felniszettet az apró városi autóra, amik Turbo Star néven futnak majd, és sötét ezüst fényezést kapnak. A lényeg mögöttük rejtőzik persze, méghozzá egy ültetett futómű formájában. Kontrasztszínnek úgy tűnik, hogy a vöröset szánták, ami visszaköszön az autó orrán és oldalán is, de az utastér is lehet hasonló színű – a vörös mellett barna utastér is elérhető lesz. Odabent egyébként szinte mindent bőr borít, kezdve az ülésekkel, folytatva a kormánnyal és bezárva a komplett tetővel. Úgy tűnik, hogy a hajtás változatlan maradt: tehát vagy 94, vagy 117 lóerős változatokban érhető el az Irmscher tuning-Fiatja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.24
Korrekt eljárás a kereskedőtől. ..
2023.09.24
Egy újabb apró, de fontos lépéssel került közelebb Budapest a fenntarthatóbb városi életmódhoz. A....
2023.09.24
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Vannak még csodák. ..
2023.09.24
Épp 40 éve, 1983. szeptember 14-én súlyos magyar autóbusz-baleset történt Graz közelében. A....
2023.09.24
Megnyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság Le Mans-i hétvégéjének vasárnapi első futamát Kiss....
2023.09.24
Az AvtoVAZ alelnöke "drámai munkaerőhiányról" beszélt legutóbbi nyilatkozatában. A szakember....
2023.09.24
A japán luxusmárka felgyorsítja az akkumulátoros elektromos autók fejlesztését és a karbonsemleges....
2023.09.24
Az első futamon rajt-cél győzelmet aratott, míg a másodikon negyedikként ért célba Kiss Norbert, a....
2023.09.24
A Rally Hungary-n indul első alkalommal raliversenyen a túraautó világkupa 2019-es bajnoka, hogy a....
2023.09.24
Lantos Csaba a járműgyártás megtekintése mellett a gyár karbonsemleges energiamenedzsment....