siker

Világbajnok a föld alatt – szakmai díjat nyert az M3 metróvonal rekonstrukciója

2024.10.01.

Díjazott lett az M3-as metróvonal rekonstrukciója a MAPEI referenciaépületek világversenyén, melyen a világ különböző részeiről érkező több száz projekt közül választották ki a legjobbakat.

 

“Ez a díj a hazai építőipar sikere. Az elmúlt években sorra kerültek magyar projektek a világ legjobbjai közé: 2023-ban az MVM Dome, korábban a Puskás Aréna, most pedig az M3-as metróvonal. Ezek az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar mérnöki és kivitelezői szakértelem nemzetközi a világ élvonalában. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehettünk egy ilyen jelentős infrastrukturális projektben. Büszkék vagyunk, hogy termékeinkkel és szakmai támogatásunkkal hozzájárulhattunk az M3-as metróvonal felújításához” - mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

 

Küzdelem a víz ellen – szigetelésjavítás injektálással

 

A korszerűsítés az északi szakasz felújításával kezdődött 2017-ben, majd 2019-ben folytatódott a déli szakasz felújítása. A középső szakasz, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti részek rekonstrukciója 2020 és 2023 között zajlott. A projekt a BKV Zrt. beruházásában, a Swietelsky Építő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kivitelezésében valósult meg, ahol a Mapei Kft. is kulcsszerepet játszott.

Az M3-as metró középső szakaszán a legfontosabb feladatok közé tartozott a beszivárgó víz megszüntetése, különösen azokon a helyeken, ahol a vasúti járműveket vagy az elektromos hálózatot veszélyeztette volna a víz jelenléte.

 

A szigetelésjavítás során a szakemberek különleges technológiákat alkalmaztak, és összesen 148 tonna anyagot használtak fel, amely képes behatolni a mikropórusokba és repedésekbe, így biztosítva a megfelelő vízzáróságot, és megszüntetve a vízszivárgást.

A projekt kezdeti szakaszában intenzív konzultáció zajlott a Mapei technológusai és a kivitelező cég munkatársai között, még Olaszországból is érkezett szakértő, hogy a legjobb megoldásokat találják meg az alagút különböző szakaszainak egyedi problémáira. Ez a közös munka biztosította, hogy a megfelelő technológiák és anyagok kerüljenek alkalmazásra, figyelembe véve a változó talajviszonyokat és szerkezeti eltéréseket. A felújítás végére sikerült megoldani a problémákat, ami nagy előrelépést jelentett a metróvonal fenntarthatósága szempontjából.

 

Hidegburkolat az állomásokon – Mapei termékekkel

 

A középső szakasz állomásainak megújításában a Wayet Service Kft. játszott főszerepet. A felújítás során mozaikburkolatot, üzemhelyiségek burkolását és egyedi burkolásokat is végeztek. A munkálatok során alapozáshoz, vízszigeteléshez, aljzatkiegyenlítéshez és a burkolatok rögzítéséhez Mapei termékeket használtak. A Wayet Service Kft. régóta alkalmazza a Mapei termékeit, amelyeket megbízhatóságuk és kiváló minőségük miatt választottak. A kiváló végeredmény eléréséhez a rugalmas szakmai támogatás is hozzájárult, amit a Mapei szakértői biztosítottak.

 

Nézze meg az M3-as metróvonal felújításáról készült videót: https://www.youtube.com/watch?v=yTLoN2ho_ak 

 

A beruházás adatai:

Referencia: M3 metróvonal felújítása

Felhasználási terület: vízszigetelés utólagos javítása, hidegburkolás

Hely: Budapest, Magyarország

Alkalmazás: vízszigetelés utólagos javítása, hidegburkolás

Kezdési és záró dátum: 2019/2023

Alkalmazás típusa: Tile & stone installation systems, vízszigetelés

Vállalkozó neve: BKV Zrt.

Beépítést végző cég: Swietelsky Vasúttechnika Kft., Wayet Service Kft.

MAPEI Viszonteladó: Bau Systeme 92 Kft.

MAPEI Koordinálás: Horváth Ádám, Garay Gergely

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.01
Új kinézetet tervez a rendőrautóknak a belügyminisztérium – közölte a TASR-rel Matej Neumann, a....
2024.10.01
Október 1-jétől is marad a nyári tarifa a horvát autópályákon - tájékoztatott a horvát autópályákat....
2024.10.01
Annak ellenére, hogy az aftersales a bevett autógyártók vagy franchise-kereskedők nyereségének....
2024.10.01
Díjazott lett az M3-as metróvonal rekonstrukciója a MAPEI referenciaépületek világversenyén, melyen....
2024.10.01
– Mínusz 40 fokon és 4000 méter magasban is megbízható villamosenergia-ellátást kínál a CATL új....
2024.10.01
Az Emil Frey cégnév összeforr a minőséggel, hitelességgel, iránymutatással és a vevőközpontúsággal....
2024.10.01
Az NZP Nagy Legal nemzetközi ügyvédi iroda újabb próbálkozásba kezd. A német-magyar ügyvédi iroda....
2024.09.30
Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát....
2024.09.30
A jármű propellerei miatt inkább nevezhető helikopter autónak, mint repülőnek. ..
2024.09.30
Baleset történt az M0-s autóút keleti szektorában, Gyál közelében, az M5-ös autópálya felé vezető....