Légiközlekedés
A hollandiai repülőtér azt közölte, hogy a vihar miatt már 240, főként európai célállomásra induló járatot töröltek, a délután ismét felerősödő szél viszont újabb járattörléseket tett indokolttá. A helyi sajtó arról számolt be, hogy a nagy erejű, a helyenként óránkénti 120 kilométert is előérő szél miatt akadozik a vonatközlekedés, több fővárosi villamos nem üzemel.
A szél fákat döntött közutakra, óriásplakátokat és villanyoszlopokat döntött ki, háztetőket rongált meg és számos településen elszakította a villanyvezetéket. A szolgáltatókhoz több mint 50 ezer bejelentés érkezett vasárnap óta. A főként fapados légitársaságokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterét érintő járatok esetében is sok volt a késés, az érkező repülőgépeket többször az ország másik légikikötőibe irányították át.