kereskedelem

Venezuela megvett 13 ezer kínai Chery autót

2014.07.29.

Tizenháromezer kínai autó Venezuelába történő exportjáról kötött megállapodást a kelet-kínai központú Chery Automobile Co. autógyár - jelentette be a vállalat kedden.

A Cherynek ez a legnagyobb üzlete Venezuelában azóta, hogy 2006-ban megjelent a latin-amerikai ország piacán. A cég eddig már 21 400 autót szállított Venezuelába, míg helyi összeszerelő üzemében 30 ezret állított elő. A kínai elnök alig egy hete járt Caracasban, ahol több üzleti szerződést szentesítettek.
    

A Chery állami vállalatként 1997-ben alakult, 1999-ben kezdte meg a gyártást, első autóit 2001-ben exportálta. Vegyes vállalata van az izraeli Quoros-szal és a Jaguar Land Roverrel is. Kína negyedik legnagyobb autógyáraként tartják számon, 2003 óta Kína legnagyobb autóexportőre, de míg 2012-ben csaknem 185 ezer darabot adott el külföldön, addig tavaly 132 600 darabra esett vissza a kivitele.

Haszongépjárműveit a személygépkocsikhoz hasonlóan elsősorban a fejlődő országok piacán igyekszik értékesíteni, autói a világ több mint 80 országában megtalálhatók.

A kínai gyártású autók iránti kereslet hivatalos adatok szerint mind a belföldi piacon, mind külföldön visszaesőben van. Tavaly a külföldön eladott kínai autók száma 1 millió alá - éves összehasonlításban 7,5 százalékkal - csökkent. A célországok közül 2013-ban az első tízben volt Algéria, Oroszország, Chile, Irán, Peru, Kolumbia, Egyiptom, Irak, Uruguay és Ukrajna.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..