magyar hadiipar

A védelmi ipar szakképzési hátterét teremtik meg Zalaegerszegen

2021.09.19.

A védelmi ipari szakképzés infrastrukturális feltételeit teremti meg a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikumának több mint 6,5 milliárd forintból megvalósuló teljes körű korszerűsítése - közölte Palkovics László pénteken Zalaegerszegen.

Az innovációs és technológiai miniszter az intézményben tartott sajtótájékoztatón felelevenítette, hogy Zalaegerszegen épül az önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya, amely számos új ipari, oktatási és tudományos célú beruházást vonzott a városba, köztük a Rheinmetall gyalogsági harcjárműveket előállító gyárát.

A beruházások azonban mit sem érnek, ha nincs elég szakképzett munkaerő, ezért is döntöttek arról, hogy a Ganz technikum a védelmi ipar szakképzési bázisává válik, ehhez pedig több mint 6,5 milliárd forintból teljes körűen korszerűsítik az intézményt.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az európai újjáépítési alap keretéből a magyarországi szakképzési centrumok korszerűsítésére egyenként 5-10 milliárd forintot szánnak, ebbe illeszkedik a zalaegerszegi felújítás is. A Rheinmetall gyárában várhatóan már 2023 januárjában megkezdődhet a termelés, sőt időközben a portfólió is bővült, ehhez azonban szükség van a szakember-utánpótlásra.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos úgy fogalmazott: Magyarország olyan erős fejlődési spirálban van, hogy a tervezett 4 százalék helyett akár 7 százalék is lehet év végére a gazdaság növekedésének idei üteme. Zalaegerszegen a járműipari tesztpálya, a mellette épülő harcjárműgyár és a Metrans nemrég indult logisztikai központjának építése is indokolja, hogy a helyi szakképzésnek is 21. századi körülményeket biztosítsanak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....