Honda CR-V

Variációk SUV-ra: CR-V a kilencediken

2018.03.01.

A Honda 1996-ban mutatta be az első CR-V-t. Azóta majd 22 év telt el, már közelít az ötödik generáció, és várhatóan idén debütál a CR-V első hibrid verziója. Ekkora múlt és ilyen jövőkép mellett sem érdemes azonban gyorsan túllépni a jelenen. Már csak azért sem, mert a még aktuális CR-V példaértékűen ötvözi a Honda óriási SUV-tapasztalatát és jövőbemutató technológiáját. Kipróbáltuk az 1,6-os, 160 lóerős dízelmotorral és kilenc sebességes automatával szerelt CR-V-t.

A Honda, ahogyan az első CR-V idején, a kilencvenes években, úgy – dicséretes módon – ma is ellenáll az uniformizálódásnak. S bár ezzel kockázatokat is vállal a gyár, hiszen a formai különcség nem feltétlenül csak előnyökkel járhat, a CR-V esetében egészen biztosan nem baj, hogy a Honda maradt a különutas design-nál. Nyilván ízlés kérdése, kinek mennyire jön be ez a formavilág, de az tény: a CR-V-t nehéz nem észrevenni a közlekedés forgatagában. A legkülönlegesebb talán az autó eleje: a ravaszul húzott vonalak, merészen kanyarított ívek úgy négy-öt vízszintes részre tagolják az orr részt, s akkor még szót sem ejtettünk a feltűnő lámpatestekről. Ehhez képest oldalról, ha nem is visszafogott, de kevésbé bonyolult a kép: csak a nagy, 18 colos abroncsokat „viselő” felniken látni merész formákat, és a hátsó ajtó mögé jócskán benyúló, nyílhegy alakban végző krómcsík vonzza a szemet.

Dicséretes, hogy a Honda maradt a különutas design-nál

Különleges megoldások az utastérben is akadnak: a kocsi elejéhez hasonlóan összetett formavilágú például a műszerfal. A hasonlóságot erősíti, hogy a műszerfalon ugyanolyan ívben fut végig egy alumínium betét, mint ahogy az autó orrán. Meghatározza látványt a két képernyő is: fent egy kisebb az alapinformációkkal, lent, középen egy nagyobb a navigációhoz, a jó hangzású hifi vezérléséhez vagy épp a tolatókamerához – s még mindezek alatt kapott helyet a klíma keskeny kijelzője. S persze ott a sebességváltó előválasztókarja, amely leginkább afféle modern művészeti alkotásként meredezik ki a műszerfalat és a középkonzolt összekötő panelből. Ehhez képest a kormányon elhelyezett kezelőszervek és a műszeregység maga a visszafogottság: különösebb „csicsák” nélkül egyszerűen csak könnyen áttekinthető, informatív és egyszerűen kezelhető.

A műszerfalon ugyanolyan ívben fut végig egy alumínium betét, mint ahogyan az autó orrán

A többféle vezetéstámogató rendszerrel – például ráfutásos ütközés megelőzésére, sávelhagyás jelzésére, táblafelismerésre – „kiokosított” CR-V jelentős méretei kívülről kevésbé tűnnek fel, beszállásnál és azután annál inkább. Az utastrében válik csak érzékelhetővé ugyanis a 4,6 méteres hossz, az 1,8 méteres szélesség és a majd 1,7 méteres magasság.

Bent érezni csak igazán, hogy milyen nagy az autó

A helykínálatról mindent elárul az: ha a kényelmes bőrüléseket teljesen hátratoljuk, mögöttünk még felnőttek is elférnek. Ebből adódóan a CR-V-vel akár hosszú távra is nyugodtan elindulhat öt személy. Úgy, hogy közben a csomagok miatt sem kell aggódni: ilyenkor is 589 literes, jól pakolható raktér áll rendelkezésre. Ha csak ketten utaznak az autóban, és csurig, azaz tetőig töltik pakkokkal a kocsit, akkor 1669 liternyi hely áll rendelkezésre. Itt érdemes megemlíteni: az utastér példamutatóan sokféleképpen – és ami szintén fontos: könnyen – alakítható.

Alapesetben is óriási, 589 literes a csomagtér

A figyelemre méltó formához és a nagy, kényelmes utastérhez kifinomult technika társul. A motortérben az erősebbik, duplaturbós 1,6 literes dízel kapott helyet, amely 160 lóerős, nyomatéka pedig 350 Nm. Ennél a pontnál azért érdemes elidőzni egy picit: húsz évvel ezelőtt csodaszámba ment az 1,6-os Honda Civic Vti, s az, hogy egy ilyen „pici” benzines motorból 160 lóerőt préseltek ki, ma pedig már egy családi SUV dízelmotorja tart itt.... A downsizeing jegyében megalkotott parádés erőforrás egy másik technikai különlegességhez csatlakozik: az új, kilencfokozatú automatikus váltóhoz.

Ideális családi utazóautó

Noha kilenc még gombócból is sok, néhány száz kilométer után már fel sem tűnik, hogy kilenc fokozatú a váltó. Ha gyorsítani kell, akkor a szerkezet hezitálás és minimális rántás nélkül kapcsol vissza az ideális fokozatba, miközben 130-nál kilencesben alig kétezret forog a motor. Ez a kombó tíz másodperc alatt gyorsítja százra a kocsit, ami annak tükrében, hogy nagy, közel 1,7 tonnás autóról van szó, teljesen rendben van, mint ahogyan a kétszáz-közeli végsebesség is. Még nagyobb rendben van az: országúton, óvatosan hajtva tényleg beéri öt literkörül, de pályatempó mellett is sem kell sokkal többel számolni.

Tíz másodperc alatt abszolválja a 0-100-at

Összességében a CR-V, többek között remek variálhatósága, pakolhatósága, fogyasztása révén ideális családi utazó autó, de a hétköznapi, városi használatsorán sem vall szégyent, miközben az összkerékhajtás révén nagy hóban, sárban is biztos és biztonságos előrejutást garantál. A CR-V listaára kicsivel 7 millió forint felett kezdőik, a remek 1,6-os, 160 lóerős dízellel és kilenc sebességes automatával szerelt – már bőségesen felextrázott – verzió pedig úgy 10 millió forinttól érhető el. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..