támogatások

Uniós pénzeső három magyar egyetemnek

2020.12.28.

Mintegy 22 milliárd forint uniós támogatás fordítható a regionális kutatóintézeti kapacitások megerősítésére. A programban három egyetem érintett - írja a napi.hu

A Debreceni Egyetem 7 milliárd 436 millió forinthoz jutott a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató középüzem létrehozására, valamint a Gyógyszertudományi Kar építésére.
Az Audi-tanszékcsoport épülete a győri Széchenyi-egyetemen. Fotó: Matusz Károly archívuma
 
A Széchenyi István Egyetem két projektben érintett. Az első a tudományos és innovációs park létrehozása 6 milliárd 766 millió forintból. A második projekt pedig a ZalaZONE Tudományos és Innovációs Park fejlesztése 4 milliárd 21 millió forintból. Ennek célja a térség kutatásfejlesztési szempontból vett versenyképességének növelése és az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, valamint egy olyan környezet létrehozása, ahol a gazdasági szereplők és az egyetemi szféra szereplői szoros együttműködésben tevékenykednek egymás mellett. A zalaegerszegi Tudományos és Innovációs Parkban a járműipari tesztpálya jelenti a program katalizátorát, a már működő ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ pedig a tudásalapú fejlesztések gyűjtőpontja.
 
A Pécsi Tudományegyetem az elnyert 4 milliárd forintból a Tudományos és Innovációs Park első ütemét alakítja ki. Cél az olyan kutatási-fejlesztési infrastruktúra megvalósítása, amely a résztvevőket hozzá segíti a piaci sikerekhez.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....