autógyártás

Uniópárti a brit autóipar

2014.04.03.

A brit autóipari vezetők óriási többsége szerint Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia. A KPMG üzleti tanácsadó cég szerdán tette közzé a Brit Járműgyártók és -kereskedők Szövetsége megbízásából elvégzett felmérésének adatait.

A Nagy-Britanniában honos autóipari vállalatok vezetőinek 92 százaléka szerint cégének üzletmenete szempontjából az lenne a legmegfelelőbb, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna. Mindössze 3 százalék vélekedett úgy, hogy vállalata a brit EU-tagság feladásával járna jobban. A felmérésbe bevont vállalatvezetők 75 százaléka szerint kifejezetten károsan hatna cégének közép- és hosszú távú kilátásaira, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból.

David Cameron konzervatív párti miniszterelnök tavaly bejelentette, hogy ha a párt kormányon marad a 2015-ben esedékes választásokon, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. A választók ennek eredménye alapján döntenének arról, hogy az unión belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. A London által tervezett tárgyalások egyik központi eleme az unión belüli munkaerőmozgás szigorúbb szabályozásának igénye, akár számszerű korlátok formájában is.

A KPMG szerdán ismertetett felmérésének tanúsága szerint azonban a brit autóipari cégek vezetői éppen az EU-tagság legnagyobb előnyei között említették, hogy a munkaerő szabad áramlása révén a brit autógyártók és beszállítók tehetséges hazai és külföldi munkavállalók tömegéből egyaránt válogathatnak.

A KPMG a felmérés eredményét ismertető elemzésében külön hangsúlyozza, hogy a brit autóipar éves forgalma 60 milliárd font (22 ezer milliárd forint), az ágazattól 700 ezer nagy-britanniai munkahely függ, és az iparág adja a teljes brit áruexport 10 százalékát. A felmérésből kitűnik az is, hogy a brit autóipari export 49 százaléka más EU-gazdaságokba irányul.

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a brit gazdaság egészére kiterjedő tanulmányában kimutatta, hogy az EU-piacok által felvett brit exporttól 4,2 millió nagy-britanniai álláshely függ; ez a teljes brit munkaerő-állomány 13,3 százaléka.

A CEBR elemzése szerint az EU-export közvetlenül 3,1 millió, közvetve további 1,1 millió brit munkahelyet tart fenn. Az uniós export által támasztott keresletből évente hozzávetőleg 211 milliárd font (78 ezer milliárd forint) bevétele származik a brit gazdaságnak; ez fejenként 3500 font (1,3 millió forint) jövedelmet jelent ebből a forrásból.

A brit EU-tagság megszűnésének kockázataira már külföldi kormányok is felhívták a figyelmet. A japán kormány nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint például már tavaly nyáron figyelmeztetést küldött Londonnak. A brit külügyminisztériumnak címzett hivatalos levélben, amely annak idején kiszivárgott a brit sajtóhoz, az állt, hogy akár 1300 japán cég is újragondolhatja brit érdekeltségeinek sorsát, ha Nagy-Britannia a jövőben "nem töltene be jelentős szerepet" az EU-ban.

A levélben Tokió felhívta a brit kormány figyelmét arra, hogy a brit gazdaságban jelenlévő japán vállalatok 130 ezer állást teremtettek, többet, mint bárhol másutt Európában

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.06
Egy 22 éves osztrák férfit 15 hónap börtönbüntetésre ítéltek, ebből tízet felfüggesztettek hétfőn....
2025.03.05
Jelenleg a csapból is Kendrick Lamar félidős koncertje folyik, de csak kevesen említik meg annak....
2025.03.05
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése értelmében 2025. július 1-jétől 752 kilométer....
2025.03.05
Naivság és számítás?   ..
2025.03.05
A tavaszi költési időszak közeledtével idén is számítani lehet ablakokat, autókat "támadó"....
2025.03.05
A villanyautó legdrágább és legsúlyosabb szerkezeti eleme. A nyersanyagaik nagyon egyenetlenül....
2025.03.05
Az utolsó negyedév 1,2 százalékos csökkenést hozott a személyautók kötelező gépjármű-....
2025.03.05
A 2024-es év eredményei alapján a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyszeri bruttó 800 ezer....
2025.03.05
Sem a benzinmotorokat, sem a kézi váltót nem hagyja kihalni a Toyota. Sportos modellek egész sorát....
2025.03.05
A Porsche AG régóta tervezett változtatást kezdeményez az Igazgatóságban: 2025. február 26-tól....