FIAT

Ultimátumot adott dolgozóinak a szerbiai Fiat a villamosítás miatt

2022.05.25.

A külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni - adta hírül a Telegraf című belgrádi napilap szerdán.

Az amszterdami székhelyű Stellantis nemzetközi vállalat a dél-szerbiai Kragujevacon, a Fiat gyárában kezd elektromos gépjárművek gyártásába. Erről április végén állapodott meg a cég a szerb kormánnyal, mivel a kragujevaci gyár egyharmadának a tulajdonosa a szerb állam. A beruházás összértéke 190 millió euró (több mint 73 milliárd forint), amelyből 48 millió eurót a szerb állam biztosít.

Az elektromos autók gyártása 2024 második felében kezdődhet meg, addig azonban a több mint 1800 dolgozónak továbbképzésre, illetve átképzésre van szüksége - közölte a vállalat. Az átállást elősegítendő a dolgozóknak felajánlották, hogy a cég egy másik, külföldi vállalatánál képezhetik magukat tovább a következő két évben, de választhatják a távozást is. Az előzetes hírek szerint néhány nap alatt a dolgozók mintegy negyede jelezte, kész külföldre költözni.

A hivatalos adatok szerint Szerbiában a tavalyi évben 2 235 794 személygépkocsit regisztráltak. A benzines és dízellel működő autók mellett egyre több elektromos jármű is megjelenik, noha számuk még mindig nagyon alacsony. 2021-ben mindössze 50 elektromos autót helyeztek forgalomba az országban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....