A kocsi saját fejezetet írt a Dakar ralik történetében, legendás státusza megkérdőjelezhetetlen. Nemcsak megnyerte a dízel kategóriát, hanem dízelmotoros autóként először – abszolút kilencedikként – végzett az első tízben. A versenyt pedig ma már a dízelmotoros autók uralják.

A Fanta Limon versenyautó a Nissan európai műszaki központjában (NTCE) dolgozó lelkes mérnökcsapatnak köszönhetően kapott új életet. Több mint két éven át dolgoztak munkaidő után és hétvégenként a roncs állapotban (egy spanyolországi múzeumban) fellelt autó újjáépítésén, amiből így újra ütőképes tereprali-versenyautó lett.

Az NTCE elektronikai és villamosmérnökeinek vezetőjeként Pedro Diaz Illan ma már egyedül képviseli az eredeti, 1987-es versenycsapatot.

„Felemelő pillanat volt. Ebbe a munkába minden tudásunkat, a szívünket és a lelkünket tettük bele, és sokszor nem volt könnyű. De egyszerűen fantasztikus volt újra látni az autót a sivatagban.”

Az autó 1987-es sikerének története egy évvel korábban kezdődött, amikor kidolgozták a Nissan Motorsport terveit a világ legrangosabb hosszútávú tereprali versenyein való részvételre. Az alapot a Nissan már akkor sikeresnek számító összkerékhajtású modellje, a Patrol adta, aminek felkészítését az NTCE spanyolországi csapatára bízták.

A Fanta Limonnal kötött szponzori megállapodás a Nissan spanyolországi képviselete, illetve a Párizs–Dakar rali globális nyilvánosságát megcélzó Coca-Cola üdítőital-gyártó közötti korábbi kapcsolatok eredményeként jött létre. A sikerek nem is várattak magukra sokáig, 1986-ban már három versenyen is ez bizonyult a leggyorsabbnak a dízelmotoros autók között.

A fő cél azonban a Párizs–Dakar volt. Az összesen 312 indulót felsorakoztató mezőny 1987. január 1-jén startolt el a 13 000 kilométeres, embernek és gépnek egyaránt megerőltető versenyen, ami Európa elhagyása után Algériát, Nigert, Malit, Mauritániát és Szenegált is átszelte. A Nissan Fanta Limon csapat két autóval nevezett: Miguel Prieto és navigátora, Ramon Termens 211-es, míg a Babler testvérek, Jorge és Hansi 212-es rajtszámmal indultak.

Nem ment azonban minden zökkenőmentesen. A csapat szervizautója a második szakasz során lerobbant, így a két páros a verseny végéig cserealkatrészek nélkül maradt. A 212-es rajtszámú autó leborult egy dűnéről és végül kénytelen volt feladni a versenyt, de a 211-es végig kitartott. Végül a dízelmotoros autók közül elsőként, az összesített versenyben pedig kilencedikként ért célba.

Küldetésük teljesítésével az autók versenykarrierje véget ért. A 212-es autó sorsa nem ismert, a 211-est viszont felajánlották a dél-spanyolországban található, magántulajdonban lévő Salvador Claret autógyűjtemény és -múzeum számára. A következő közel három évtizedet az autó itt töltötte.

Visszaszerzésének ötlete 2014 februárjában született, amikor az NTCE néhány mérnöke az autóról készített képekre bukkant egy internetes fórumon. Rádöbbenve, hogy a 30. évfordulóig alig három év van hátra, felvették a kapcsolatot a múzeummal, hogy visszakérjék az autót.

Juan Villeglas, aki az NTCE munkatársaként maga is tagja volt a restaurálást végző csapatnak, elmondta:

„A motor szörnyű állapotban volt. Indítani nem lehetett, és sok helyen erősen korrodált volt. Az első híd is sérült volt, de a legrosszabb állapotban az autó elektromos rendszere volt, amit alaposan megrágtak a patkányok.”

A roncsot 2014 májusában szállították vissza az NTCE barcelonai központjába, ahol a nyolcfős restaurátori csapat tagjai saját szabadidejük terhére, esténként és hétvégente láttak neki a munkának. Egész Európát átfésülték alkatrészekért, és a Nissan márkakereskedőket is megkérték, kutassák át raktáraikat az esetleg megmaradt régi készletekért. Néhány esetben bontott alkatrészeket vásároltak meg, és újítottak fel.

Juan hozzátette: „Az volt a cél, hogy a kocsi mindenben pontosan megegyezzen az eredetivel, és szerencsénkre az NTCE archívumából nagyon régi műszaki rajzok és szervizkönyvek is előkerültek. Így mindent a legapróbb részletekig pontosan a Párizs–Dakar rali során használtaknak megfelelően tudtunk beállítani.”

A Patrol 2016 novemberére készült el, és visszatért oda, ahová mindig is tartozott: a Szahara homokdűnéi közé. Az autót újból talpra állító csapat számára csodálatos volt ez a pillanat.

Juan elmondta: „Az autó újjáépítése során végigkísért a Nissan 1987-es Párizs–Dakar erőfeszítéseit is hajtó innovációs szellem. Erősen inspirált minket az akkori versenycsapat emléke, akik vállalkoztak a világ legkeményebb autóversenyére, és azon ekkora sikert értek el.”

A restaurálás költségeit a Nissan „Performance Innovation” alapjából fedezték. Ez egy olyan évről-évre gyarapodó pénzalap, amiből a cég ígéretét – vagyis az innováció élményét – életre keltő projekteket támogatnak.