hajózás

Újra közlekedik menetrend szerinti hajójárat a Dráván

2016.05.08.

Újraindul a menetrend szerinti személyhajózás a Dráván, az utasokat szállító Jégmadár nevű vízibusz keresztelőjére és első hivatalos drávai útjára ma kerül sor Barcson.

A kilencven embert befogadó vízi jármű vasárnaponként 14 órától Barcsról indulva Szentborbás vagy Drávaszabolcs irányába másfél órás sétahajózásra viszi utasait, hogy megcsodálhassák a folyó természeti értékeit. A hajó más időpontokban is kifut, ha erre nagyobb kirándulócsoportok igényt tartanak.

A Dráva vízjárását tekintve a legszeszélyesebb magyarországi folyó, egyetlen nap alatt több métert képes apadni, vagy áradni. Halban az egyik leggazdagabbnak számít, meredek partfalában pedig több ezer pár parti fecske fészkel és itt honos a hajó névadója, a színpompás jégmadár is - jegyezték meg.

Az önkormányzat a kisebb rendezvények megtartására is alkalmas Jégmadár nevű vízibuszt 18,5 millió forintért vásárolta a Balatoni Hajózási Zrt.-től., és további mintegy 20 milliót költött belső rekonstrukciójára, burkolatának javítására és a festésére.

A hajó 1959-ben épült szegecselt alumíniumból, és Megyer, majd Akali néven több mint fél évszázadon át szolgált a Balatonon, főként menetrend szerinti hajóként. Szakemberek úgy ítélték meg: a Dráván még évtizedekig közlekedhet különösebb problémák nélkül.

A vízibusz idén februárban a Sió-zsilipen, a Sió-csatornán a Keselyűsi-zsilipen keresztül a Dunán hajózva jutott el a Drávára, ahol egy évtized után éledhet újjá a menetrendszerinti hajózás, hozzájárulva Barcs és környéke turizmusának erősödéséhez.

Karvalics Ottó (Fidesz-KDNP), Barcs polgármestere úgy véli: a hajózás elindításával már nem csak a nevében lesz Barcs a Dráva fővárosa. A Dráva határfolyó, amely az utóbbi évek turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően már nem elválasztja, hanem inkább összeköti a két parton élő magyarországi és horvátországi embereket - idézte az önkormányzat a politikust.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....