Renault 5

Ugyanott készül majd az új Renault 5, mint a régi

2021.02.11.

Nem csak egy legendás modellnevet hozhat vissza a köztudatba az új Renault 5, de ráadásul hazai gyártásúnak is szánják a franciák.

2021 elejének legnagyobb dobása eddig egyértelműen a Renault háza tájáról érkezett az új Renault 5 koncepcióval, ami kellően modern köntösbe öltve kelti életre a franciák egykor rendkívül sikeres kisautóját - persze villanyhajtással. Már az is biztos, hogy a tanulmányból valóság lehet hamarosan, mi több, a Renault új full elektromosa ugyanabban a gyárban készülhet majd, ahol legendás elődje. Luca de Meo, a Renault újdonsült elnöke, még a koncepció bemutatása során bejelentette, hogy szeretnék Franciaországban gyártani az újjászülető kisautót.

Most már azt is tudjuk, hogy valóban Franciaországban maradhat a gyártás - az északi douai gyártósort alakítják át a Renault 5 fogadására. Az Autocar értesülései szerint a Renault Group évente 400 000 villanyautót szeretne építeni Franciaországban, leginkább az északi régióban, noha ehhez szükségük lesz egy saját akkumulátorgyár építésére is a területen. Egyik első modelljük a Renault Megane eVision koncepcióval előre vetített kompakt lehet, ami már az új, CMF-EV platformra épülhet. Ő már 2022-ben a piacra kerülhet, egy év múlva pedig a szintén villanyos Renault 5 követheti, ami viszont a most is használt CMF-B padlólemezt kaphatja.



További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....