Berlin

Trabanttal szállni élvezet

2020.08.20.

Harminc évvel a két német állam egyesülése után Berlinben még él és virágzik a Trabant. Az egykoron papír Porschének, Honecker átkának is nevezett Trabi a nosztalgia szerves részét képezi. Húzós árat kell fizetnie annak, aki a német fővárosban át akarja élni, milyen a Trabant volánja mögött?

E sorok írója úgy másfél évtizede járt Berlinben, amikor szinte minden utcasarkon arra akarták rávenni, üljön már be egy Trabant volánja mögé, s vezesse az NDK hivatalos autóját. Pénzért persze. A nein válaszra visszakérdeztek, hogy warum, azaz miért? Ekkor felfedtem, hogy magam is boldog tulajdonosa voltam a kádári időkben egy 601-es Trabantnak, vagy tíz évig vezettem, aligha vágyom újra arra az élményre. Főleg, hogy még én fizessek érte. Többet nem győzködtek.

Fotó: Facebook/Trabi Safari Berlin

A Trabant ugyan az utakról lassan kihalt, Berlinben azonban tobzódnak a DDR-es autók. Üzlet lett a Trabant, több honlap is gazdag kínálattal szolgál azoknak, akik a német fővárosban akarnak nosztalgiázni.

A Trabi Safari potom 59 euróba kerül. Az oldal kívánságra forintban is mutatja, mennyit kell átutalni ahhoz, hogy a jegyünket online megvegyük. Ebben az esetben az 59 euró 21.190 forintot jelent, ennyibe kerül egy darab felnőtt jegy ára.

Mindez 75 perces, azaz egy óra 15 perces élményt kínál a német fővárosban a Trabant volánja mögött. A Safari, ahogy az utat nevezik, érinti Berlin szinte valamennyi nevezetességét. Így Trabit vezetve láthatjuk a Potsdamer Platz-ot, a Brandenburgi kaput, a Reichstagot, az Unter den Lindent, a Berlini Dómot, a Városházát, a TV-tornyot, az East Side Galleryt, az Oberbaumbrücke-t és a Checkpoint Charlie-t.  

Fotó: Facebook/Trabi Safari Berlin

A megadott találkozó helyen ki-ki beül a Trabantba, ellenőrzik, hogy van-e jegye, elmúlt-e 18 éves, s érvényes-e a vezetői engedélye. Ezt követően az autók konvojban elindulnak Berlin utcáin. Minden kocsiban elhelyeznek egy adó-vevőt, ezen keresztül lehet kommunikálni a felvezető autóval, s ezen keresztük kapjuk az idegenvezetést, hogy éppen merre járunk, és mit látunk.

A kor és a koronavírus követelményeinek megfelelően a szervezők garantálják, hogy idegenekkel nem ültetnek egy autóba, maszkot viselnünk kell, gondoskodnak arról, hogy a megfelelő távolságot a látogatók betartsák, s arról is, hogy az autókat rendszeresen tisztítják és fertőtlenítik.

Fotó: Facebook/Trabi Safari Berlin

Létezik egy másik Trabant is, a Trabi XXL, ami nem más, mint egy hatalmas méretű limuzin. Ebben az esetben nem vezetésre, hanem Berlin látványosságainak megismerésére vállalkozhatunk egy Trabant Limuzinban ülve. Az ár is húzósabb, 200 eurótól indul, ez körülbelül egy órás utat jelent. Igaz, az összeg egy maximum öt fős csoportra vonatkozik, ennyien foglalhatnak helyet a limuzinban. Két óra már 300 euró, esküvőre 3-4 óra pedig 399 euró.

Kérésre az XXL Trabi a vendégért megy, s kívánságra ott rakja ki, ahol akarja, legyen az a választott szálloda vagy éppen egy kiválasztott nevezetesség. Mivel itt nincs szó autóvezetésről, a limuzinban ülve akár pezsgőt is rendelhetünk, ennek árát a honlap nem tünteti fel, de van cóla, ásványvíz vagy éppen más ital a vendég kívánsága szerint.

Fotó: Facebook/ Trabi XXL

Az elektromosság betört a Trabant világába is. Legalábbis Berlinben. Aki úgy dönt, hogy nem szennyezi a várost belső égésű motorral, az természetesen választhat elektromos Trabantot is. Ilyen ugyan az NDK-s időkben nem létezett, a marketing azonban mindent felül ír. S lehet, hogy a parktikum is. Akinek volt Trabantja, tudja, hogy a kézi sebességváltója külön kategóriát jelentett. Meg kellett tanulni az NDK-s váltó nem éppen logikus helyzeteit.

A honlapokon több turista is arról ír, hogy a Trabant kézi váltója nem egyszerűen fejtörést, hanem megoldhatatlan feladatot jelentett számára. Ezért már olyan honlap is akad, ahol feltöltött videó segítségével előre felkészülhet a Safari résztvevője arra, hogy használja a Trabant váltóját.

A túra végén mindenki igazolást kap arról, hogy vezette az NDK egykori hivatalos autóját, amelyet 1957 és 1991 között gyártottak Zwickauban. Összesen 3,1 millió darab készült.

Felnőtt egy generáció, amelynek a Trabant már történelem. Nekünk, sokunknak a múltja volt, az első autónk. Primitívsége ellenére nem tudtunk rá haragudni, mert öt év várakozás után jutottunk hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....