vasúti fejlesztések

Tovább növelte a közlekedésbiztonságot a GYSEV Zrt.

2015.11.13.

Befejeződött az egységes vonatbefolyásoló rendszer (ETCS) kiépítése a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) Hegyeshalom-Rajka-országhatár szakaszán, a 620 millió forintos beruházás növelte a vasúti közlekedés biztonságát - közölte a cég vezérigazgatója a tegnapi záró ünnepségen Sopronban.

Kövesdi Szilárd elmondta, hogy az Európai Unió 85 százalékos és a magyar állam 15 százalékos támogatásával végrehajtott fejlesztés jól illeszkedik a GYSEV stratégiájába, amelynek célja, hogy növekedjen a közlekedésbiztonság és e vasúti szakasz is az európai közlekedési hálózat része legyen. Ez utóbbi feltétele volt az ETCS rendszer telepítése, amelynek lényege, hogy a vonatok és a pálya mellett elhelyezett biztosítóberendezések közötti rádiós kapcsolattal szabályozzák a vonat sebességét, veszélyhelyzetben akár meg is állítva a szerelvényt.

Mikics György, a kivitelező konzorcium vezetője elmondta, hogy az Európai Unió előírásai szerint az úgynevezett transzeurópai közlekedési áruszállítási folyosóhoz tartozó vasúti szakaszokon az év végéig fel kell szerelni az ETCS vonatbefolyásoló rendszert. Ezek közé tartozik a Hegyeshalom-Rajka-országhatár szakasz is. A rendszer kiépítése az átjárhatóság, így a versenyképes közlekedés feltételrendszerének is alapeleme, hiszen így a határokon keresztül megállás, korlátozás nélkül közlekedhetnek a személy- és tehervonatok - tette hozzá.

Rázó László, a vasúttársaság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre csak ezen a vasúti szakaszon üzemel a vonatbefolyásoló rendszer, ugyanakkor előkészítés alatt van a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd szakasz fejlesztése is, amit szintén uniós forrásból szeretnének megvalósítani. A GYSEV Zrt. október 29-én zárta a 2 milliárd 284 millió forintos közlekedésbiztonsági projektjét, amelynek keretében vonalain több mint száz vasúti átjáróban növelték a közlekedésbiztonságot LED fényforrások, vagy csapórudak telepítésével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....