Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Milyen keményre fújjam a biciklim gumiját? | Autoszektor

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Milyen keményre fújjam a biciklim gumiját?

2021.01.03.

Túl lapos gumikkal nem csak kimerítő, de kevésbé biztonságos a biciklizés, ráadásul könnyebben kaphatsz defektet is. 

A kerékpározás egyik kényszerű velejárója, hogy rendszeresen fel kell fújni a gumikat, hiszen szép lassan kiszökik a belsőkből a levegő. Sokan nem fordítanak erre kellő figyelmet, és csak akkor veszik elő a biciklipumpát, amikor már érezhetően nehezebb tekerni a biciklit a lapos gumik miatt. Pedig a megfelelő guminyomás nemcsak könnyebbé, hanem biztonságosabbá is teszi a kerékpározást. 

Alacsony nyomás, vagyis lapos gumi esetén sokkal nehezebb hajtani a bringát, és megnő az úgynevezett felütéses defekt lehetősége is. Ha egy nagyobb ütés éri a kereket – padka, kátyú, kő – egészen a felniig benyomódik a belső gumi, amit a felni lyukaszt ki két ponton, ezért ezt a defektet kígyóharapásnak is hívják. Jobb esetben csak belsőt kell cserélni, de akár a felni is megsérülhet, ami megelőzhető lett volna rendesen felfújt gumival. 

Lassabb tekerni, és rosszabban irányítható a bicikli, ha lapos a gumi

A lapos gumi azért is veszélyes, mert kanyarban nem annyira stabil, sokat romlik a kerékpár irányíthatósága. Ráadásul gyorsabban is kopik az abroncs, gyakrabban kell gumit cserélnünk. Még mielőtt rohannál, hogy felpumpáld a biciklidet, szólunk, hogy a túl keményre fújt gumik sem jók. Ilyenkor a gumi túl kicsi felületen érintkezik az úttal, sokkal kevésbé tapad, és valljuk be, nem túl kényelmes kőkemény, pattogós gumikon gurulni. 

Sokat számít a testsúlyod is, hiszen egy 60 kilós bringás számára ideálisra fújt gumi egy 90 kilós kerékpáros alatt már túl puha lehet. De figyelembe kell venni a hőmérsékletet, az időjárást is: hidegebb, esős időben érdemes kevésbé keményre fújni a gumit. 

Milyen keményre fújjam a gumit?

Nincs egy általános érték, ami mindenkinek, minden kerékpártípushoz megfelel, ráadásul elég széles skálán mozog a megfelelő guminyomás. Az egyik legfontosabb tényező, a felnire szerelt gumi mérete: egy mountain bike széles, ballonos gumijába megfelelő nyomás egy országúti bringa virsligumijában maximum arra elég, hogy éppen ne a felnin guruljon a bicikli. Nagyon leegyszerűsítve: ha kevesebb helye van a levegőnek a gumiban, akkor viszonylag magas az optimális guminyomás, ellenkező esetben pedig kisebb nyomás is elegendő. 

Például egy városi kerékpárba vagy egy mountain bike-ba 2,5-3,5 bar között van a megfelelő nyomás, egy országútinál pedig 7-8 barnál kezdődik a jó guminyomás, de akár 10 fölötti értékek is lehetnek. De mindig nézzük meg a külső gumin feltüntetett nyomásértékeket, az adja a legpontosabb iránymutatást. A nyomást bar-ban vagy PSI-ben adják meg. 

Erősen ajánlott egy nyomásmérővel felszerelt biciklipumpa

Nyomásmérős pumpa nélkül persze szinte lehetetlen ezeket az értékeket ellenőrizni. De ha pumpát vásárolunk, érdemes egy nyomásmérős típust beszerezni. Túlzásnak tűnhet, de már pár ezer forintért kaphatók ilyen pumpák, és sokkal megbízhatóbb egy műszerrel látni, milyen keményre fújtuk a kereket, mint kézzel nyomogatni a gumit. 

Milyen szelepet válasszak a kerékpáromra?

Magyarországon három elterjedt szeleptípussal találkozhatunk a kerékpárok belső gumijain. A többféle szabvány okozhat némi fennakadást, ha esetleg olyan pumpánk van, amelyik nem jó mindegyikhez. Szerencsére a legtöbb manapság kapható biciklis pumpa már mindhárom fajta szeleppel szerelt gumit fel tudja fújni. Innentől azt gondolhatnánk, mindegy, milyen szelep van a bringánkon, pedig elég fontos különbségek vannak köztük, tudni kell, melyik típus mire a legjobb, az egyik fajtát pedig érdemes kerülni. 

Hagyományos szelep

Ennek a szeleptípusnak a nemzetközi neve Dunlop-szelep (DV), de az Egyesült Államokban Woods-szelepnek hívják. Ezt a fajtát itthon biztosan mindenki felismeri, régebben szinte kizárólag ilyen szelep volt a Magyarországon elérhető kerékpárokon, és ma is sokan használják, és keresik az ilyen szeleppel gyártott gumibelsőket, mert ezt szokták meg. 

Nem túl jó választás a hagyományos biciklis szelep (Fotó: Wikipedia)

Pedig műszakilag a hagyományos a szelep a legrosszabb konstrukció, egy gumidarab gátolja meg, hogy elillanjon a belsőből a levegő. Ez viszont idővel elöregszik, így a gumi ereszteni fog, továbbá a hagyományos szeleppel szerelt kereket képtelenség nagy nyomásra felfújni, mert a pumpa folyamatosan kiugrik majd a szelepből. További hátránya, hogy a Dunlop-szelepnél nem lehet pontosan mérni a guminyomást. A modern bicikliket nem is szerelik már ilyen szeleppel. 

Autós szelep

A zömök, masszív felépítésű autós szelepet is könnyű felismerni, nemzetközi jelölése AV, német nyelvterületen pedig a Schrader elnevezés terjedt el. Ebben már egy rugós szeleptű zárja el a levegő útját, és ez az apró szerkezet nyomódik be, amikor felfújjuk a gumit. 

Az autós szeleppel szerelt gumit szinte bárhol felfújhatjuk (Fotó: Wikipedia)

Elég megbízható konstrukció, és óriási előnye, hogy nagyon elterjedt, úton-útfélen fel tudjuk pumpálni az ilyen guminkat, és természetesen a benzinkutakon is gond nélkül fújhatunk egy kis levegőt a kerékbe. Hátránya, hogy elég vaskos, nehéz, ami miatt a versenyzők nem használják, de keskenyebb felnikbe, országúti kerékpárokhoz sem alkalmas. 

Presta-szelep

Ezt a fajtát Magyarországon szingószelepnek is hívják, nemzetközi elnevezése a French Valve (FV), azaz francia szelep, német nyelvterületen pedig Sclaverand néven emlegetik. Az autós szelephez hasonló, de vékonyabb, könnyebb felépítésű, és vannak belőle extra hosszú változatok is. 

A versenyzők a Presta-szelepre esküsznek (Fotó: Wikipedia)

A Presta-szelepnél nem elég rátenni a pumpát, előtt ki kell tekerni a szeleptű rögzítőjét a tetején, különben nem megy a gumiba a levegő. Ritkán, de előfordulhat, hogy ez a szeleptű elhajlik, eltörik, de amúgy jól bevált konstrukció. A három bringás szeleptípus közül ez a legkevésbé elterjedt az átlagos bringások között, ám mivel ez a legkönnyebb, a versenyzők erre esküsznek, és keskeny, országúti felniknél is ez a szelep terjedt el. 

Guminyomás az autóknál

Akárcsak a kerékpároknál, az autóknál sem mindegy, milyen keményre van felfújva az abroncs, mekkora a guminyomás. A legtöbb esetben az autógyártók megadják, és a kocsin egy matricán mutatják az ideális abroncsnyomást (például a üzemanyagtöltő fedélen). Alacsony nyomás, vagyis a túl puha gumi hatására csökken a jármű stabilitása, az abroncs gyorsabban kopik, ráadásul az üzemanyag-fogyasztás is magasabb lesz. Túl magas nyomás esetén a gumik rosszabbul érintkeznek az úttesttel, az autó kormányozhatósága romlik, és kényelmetlenebb is az utazás. Érdemes rendszeresen, legalább havonta ellenőrizni a gumik nyomását, hosszabb út előtt pedig mindig nézzük meg, nem kell-e fújni a gumikba. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.09.29
Hiánypótló akciót indított a TATABÁNYAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG, mert az 50 ccm.-is ként használt....
2022.09.29
Október 11-től újabb 35 ezer ingyenes vasúti bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok a....
2022.09.29
A világ legnagyobb motorkerékpár-gyártója, a japán Honda 2025-ig legalább 10 új elektromos....
2022.09.29
Idén már közel kétszáz magyarországi település csatlakozott az Európai mobilitási héthez, így....
2022.09.29
Múlt héten bemutatták a legendás Ford Mustang hetedik generációját, amely 2024-től lesz elérhető a....
2022.09.29
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainál (kgfb) 17 százalékkal nőttek a....
2022.09.29
A Citroën Berlingo külső stíluselemekkel tiszteleg a legendás Kacsa furgonváltozata, a 2CV AU előtt....
2022.09.29
Nagyon népszerű közlekedési eszköz a segédmotoros kerékpár jármű-kategóriába tartozó robogó. Sokan....
2022.09.29
A járvány nagy lökést adott az online autókereskedelmnek és a lendület azóta sem állt meg. Van aki....
2022.09.29
Hetek óta attól hangos a magyar sajtó, hogy a Volkswagen akkumulátorgyárat akar építeni a győri....