Forgalmonkorlázotás

Több budapesti kerületben is forgalomkorlátozás lesz szombaton

2016.06.30.

Több fővárosi kerületben is forgalomkorlátozást vezetnek be szombaton demonstráció és rendezvény miatt, délelőtt és délután egyaránt lezárják az Andrássy utat - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon csütörtökön. Délután háromtól az Andrássy úton tartják a Budapest Pride felvonulást.

A BRFK közleménye szerint a változások az V., a VI. és a XIV. kerületben lépnek életbe.
Délelőtt tíztől délután egyig szakaszosan és időszakosan lezárják a Vörösmarty tér-Vigadó utca-Apáczai Csere János utca-Széchenyi István tér-József Attila utca-Andrássy út-Hősök tere-Kós Károly sétány útvonalat.

Délután szintén forgalomkorlátozásra kell számítani. Két óra és fél hat között lezárják az Andrássy utat. Háromtól fél hatig az Oktogont, a Teréz körutat a Nyugati tértől a Király utcáig, valamint a Nagymező utcát; négy és fél hat között a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tértől az Andrássy útig; háromtól este kilencig pedig az Alkotmány utcát.
Tilos megállni pénteken és szombaton az V. és a VI. kerület számos pontján, egyebek mellett az Andrássy út szervizútján a Hősök terétől az Oktogonig, az Andrássy úton az Oktogon és a Hajós utca között, a Kodály köröndön, valamint az Oktogonon - írták a közleményben, amely teljes terjedelmében a http://police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/forgalomkorlatozas-budapest-v-es-vi-keruletebe-6 címen olvasható.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....