BMW
A BMW 2-es Active Tourer, amit első fronthajtásos modelljeként idén ősszel vezet be a piacra a bajor gyártó, tágas és praktikus belső terével az aktív pihenést kedvelő, sportos vezetők és a fiatal családok ideális személyautója lesz.
„Eddig kereken tizenötmillió vendégünk volt azóta, hogy 2007-ben megnyitottuk a BMW Welt kapuit a látogatók előtt, ez tehát egy különleges alkalom, amely újabb jelképe az élményközpont egyértelmű sikerének. Eredetileg úgy terveztük, hogy évente hozzávetőlegesen 850 ezer látogató keres majd fel minket, ennek ellenére 2012-ben 2,45 millió, a tavalyi évben pedig 2,93 millió vendéget fogadtunk a BMW Welt-ben, ami abszolút rekord az élményközpont történetében. A különleges autóátadások, a kiállítások, a rendezvények és a díjnyertes éttermek kombinációja teljesen egyedülálló élménnyé varázsolja a BMW Welt meglátogatását” - mondta Thomas Muderlak, a közvetlenül a BMW Group székháza és a müncheni gyár mellett lévő élményközpont igazgatója.
A BMW a jeles alkalomból azt is bejelentette, hogy Karolína Kurková lett a márka legújabb nagykövete, egyúttal az új BMW 2-es Active Tourer arca. A cseh Kurková a világ egyik legkeresettebb szupermodellje, miközben modern életstílusú, fiatal anyaként jól tudja, mit vár el egy autótól. „A BMW 2-es Active Tourer tökéletesen illeszkedik hozzám, mert két külön oldalamat egy autóban egyesíti: egyfelől a stílust, ami modellként számomra különösen fontos, másfelől a rugalmasságot és a biztonságot, amire fiatal anyaként a mindennapok során szükségem van. Arról nem is beszélve, hogy igazi élmény vezetni” - nyilatkozta a szupermodell.
Tizenötmillió látogató a világ minden tájáról
A BMW Welt 2007 októberében nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és az elmúlt hat és fél évben Németország egyik legnépszerűbb turistalátványosságává vált. 2008-ban az egyedülálló élményközpont vendégeinek száma meghaladta a kétmilliót, a tavalyi évben pedig minden korábbinál több vendéget, 2,93 millió embert üdvözölt. Azon túl, hogy egyedi, kifejezetten a BMW Group márkáira jellemző stílusjegyek szerint kialakított és berendezett csarnokaiban a BMW Welt látogatói a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák egyes modelljeibe, történeteibe és világaiba léphetnek be, az élményközpont egész évben változatos programokkal, eseményekkel, idegenvezetéssel, élő show-műsorokkal, díjnyertes éttermekkel és az autóátadás egészen egyedi élményével várja vendégeit. A BMW Welt-et a nyári hónapokban keresi fel a legtöbb látogató, akiket a kiállítások és a színes programok mellett az élményközpont épületének kivételes építészete is Münchenbe vonz. A vendégek körülbelül 60 százaléka Németországból érkezik, míg külföldről főleg az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ázsiából, Ausztriából és Olaszországból keresik fel az élményközpontot. A látogatók mintegy 40 százaléka visszatérő vendég. Az épület befogadóképessége 2500 fő, a rendezvények között egyaránt előfordul jazz koncert, költészeti est, interaktív színház, családi esemény, filmpremier, gálaesemény vagy konferencia. A BMW Welt Junior Campus a gyerekeknek és a fiataloknak kínál izgalmas kikapcsolódást lebilincselő és tanulságos idegenvezetésekkel, illetve workshopokkal, amelyek mind a biztonságos közlekedés és a fenntarthatóság témaköreire épülnek.