katasztrófa

Tizenhét halálos áldozata van a missouri hajókatasztrófának

2018.07.21.

A Missouriban történt hajókatasztrófának eddig 17 halálos áldozata van, köztük egy 11 fős család kilenc tagja – írt az MTI.

 

A kacsahajó csütörtök este a Missouri állam délnyugati vidékén fekvő Branson üdülőváros egyik taván borult fel és süllyedt el, fedélzetén 31 turistával. Mike Parson, Missouri állam kormányzója megerősítette, hogy a katasztrófának eddig 17 halálos áldozata van. A térség meteorológiai szolgálata csütörtökön kora este ugyan viharriasztást adott ki, de szemtanúk elbeszélései szerint egy ideig szép idő volt, a vihar hirtelen, egyik pillanatról a másikra jött, az égbolt elsötétült és az erős szél a tó hullámait magasra korbácsolta.

Pénteken nyilvánosságra kerültek mobiltelefonokkal rögzített videófelvételek is, amelyeket a partról készítettek a süllyedő kétéltű járműről. Az egyik túlélő elmondta: a kacsahajón voltak ugyan mentőmellények, de a kapitány - aki túlélte a katasztrófát - azt mondta, felesleges felvenni ezeket. Egy szakértő véleménye szerint azonban nem biztos, hogy a mentőmellények megmenthették volna az embereket, ugyanis az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NTSB) szakemberei azt mondják, a kacsahajónál különös veszélyt jelent, hogy a hajó teteje sátorvászon, amelybe belekaphat a szél, és ha felborul a hajó, az utasok beszorulnak a vászon és a hajótest közé.

A teljesen elsüllyedt hajót várhatóan hétfőn emelik ki a tóból. Doug Rader seriff bejelentette: megindult a vizsgálat a tragédia körülményeinek feltárására. Vizsgálatot indított az NTSB is. Donald Trump elnök Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak és a tragédia valamennyi érintettjének.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....