biztosítás

Tizedszer díjazták a legjobban szolgáltató biztosítókat

2013.09.23.

Vasárnap megnyílt a tízedik, jubileumi Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás, amely közel hétszáz résztvevőjével évről évre a biztosítási szakma egyik csúcseseményének számít. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett háromnapos rendezvény nyitónapján átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat, amelyeket négy kategóriában a Generali, az Allianz, az Aegon, illetve az Union biztosítók vittek haza.

A szakmai berkekben nagy elismerésnek számító Szolgáltatásminőségi Verseny díja azokat a biztosítókat illeti, amelyek a független alkuszok szavazatai alapján a legjobb teljesítményt nyújtották a biztosítói szolgáltatások terén. Az idei, immár sorrendben a tízedik szavazás négy kategóriában zajlott, a szakma ítélete alapján az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

  • a gépjármű-biztosítások kategóriájában a Generali-Providencia Biztosító Zrt,
  • a személybiztosítások területén az Allianz Hungária Biztosító Zrt,
  • a lakossági vagyonbiztosítási kategóriában az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt, míg
  • a vállalati vagyonbiztosítási kategóriában az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.

kapta meg az alkuszszövetség díjait. A legjobb összesített teljesítményt az Aegon nyújtotta, amely a megnyert kategórián kívül két további kategóriában is (gépjármű-, illetve személybiztosítás) második helyen futott be.

Az idei konferenciára a biztosítási szakma minden területéről összesen közel hétszáz vendég regisztrálta magát, akik közösen vitatják meg a biztosítási piac aktuális kérdéseit és keresnek megoldásokat a problémákra. A mostani találkozót a Márkaépítés – Jó hírnév- Hitelesség címmel rendezik meg, jelezve, hogy rendezők az idén a legnagyobb hangsúlyt az ügyfélbizalom erősítésének lehetőségeire kívánják helyezni.

„Az utóbbi néhány évben több fejlemény is negatívan befolyásolta az ügyfelek bizalmát a biztosítási szakma iránt – fogalmazta meg nyitóbeszédében Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A piac szereplőinek közös feladata, hogy a negatív tapasztalatokból fakadó bizalomvesztés hatásait mielőbb ellensúlyozni tudjuk. Ennek ismeretében kap a korábbinál is nagyobb jelentőséget szövetségünk immár egy évtizede megítélt szolgáltatásminőségi díja is.”

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)

A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 88 tagot számlál. Tagjai a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Január második felében befejeződtek a szakmai tanulmányi versenyek Csongrád-Csanád vármegyei....
2025.01.31
A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 37 éves balatonfűzfői férfit - írta a Veszprém....
2025.01.31
Na, de hogy jön ez az autózáshoz? ..
2025.01.31
Egyre hatékonyabbá válnak az alternatív hajtásláncú járművek, a Waberer’s Csoport pedig már....
2025.01.31
A DS Automobiles a Rétromobile 2025 adta kivételes lehetőséget kihasználva ünnepli meg a legendás....
2025.01.31
Donald Trump, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke, első beszédében bejelentette, hogy....
2025.01.31
A kifejezetten tisztán elektromos meghajtásúra tervezett Sports Activity Vehicle (SAV) új kiadása....
2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..