BKK

Teszteli az elektronikus jegyek használatát a BKK

2018.01.09.

- Elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsoló jegyérvényesítők tesztelését egy buszon a fővárosban.

A közlekedési társaság keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: az új berendezéssel egyik alvállalkozójuk, a VT-Arriva új MAN buszát szerelték fel, amely az első időszakban a dél-budai buszvonalakon teljesít majd szolgálatot, később viszont a teljes hálózaton szállít majd utasokat. Az eszközökkel az utasoknak egyelőre nincs teendőjük, továbbra is a megszokott módon zajlik majd a jegyek érvényesítése és ellenőrzése. A teszt célja, hogy a BKK üzemi környezetben szerezzen tapasztalatot a gyártó termékéről, hogy tovább tudják javítani azt a sorozatos telepítés előtt.



A BKK emlékeztetett, hogy az elektronikus jegyrendszer eszközeinek telepítése első lépése volt, amikor tavaly augusztusban a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai bejáratánál elhelyezték a beléptetőkapukat, szeptemberben pedig a 6-os, ráckevei HÉV Közvágóhíd végállomásánál szerelték fel az első kapukat. A rendszer részeként mintegy 2500 járműre 10 ezernél is több új érvényesítő készülék kerül. A kapuval nem lezárható metró- és HÉV-állomásokra 530 érvényesítő készüléket telepít a BKK. Valamennyi érintett állomáson és járművön megkezdődnek az eszközök sorozatos kihelyezésének előkészítő munkálatai.

Az elektronikus jegyrendszerben a papírbérleteket és -jegyeket felváltja majd egy műanyag BKK-kártya, amelynek megszemélyesített és anonim formáját is választhatják majd az utasok. A tervek szerint az elektronikus személyi igazolványhoz is lehet majd bérletet társítani, és azt használni az utazáshoz. A papíralapú jegyek az utazási kártya megfelelő elterjedéséig párhuzamosan forgalomban maradnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.02
Meglepőmód ellenétes mozgást produkálnak a Tesla és a többi márka elektromos autónak eladásai az....
2024.06.02
- A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden....
2024.06.02
Megvették, hazavitték, majd 42 éven át hagytak érintetlenül porosodni a garázsban egy Corvette C3-....
2024.06.02
A SEAT Leon műszaki és technológiai újításon megy keresztül. Újmotorokat kap – köztük egy új 1.5....
2024.06.02
A Reuters hírügynökség belső vállalati forrásoktól származó értesülése szerint a Tesla teljesen....
2024.06.02
Halálos baleset történt hajnalban Karácsond közelében, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető....
2024.06.02
Tóbiás és Balambér friss közlekedési kalandjában annak járunk utána, hogy milyen pozitív és negatív....
2024.06.02
A francia pilóta jó úton halad afelé, hogy megszerezze idei harmadik győzelmét, miután a Szardínia-....
2024.06.02
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. lett az....
2024.06.02
Már a BMW is munkarendbe állította a BostonDynamics egyik robotkutyáját, és még nevet is adtak neki....