Tesla

A Tesla három hónapon belül másodszor csökkentett árát Kínában

2023.01.07.

Az amerikai elektromos járműgyártó több mint 10 százalékkal csökkentette a Tesla Model 3 és Model Y elektromos autóinak az árát péntektől Kínában, amely a világ legnagyobb elektromos járműpiaca és ahol egyre élesedik a verseny a gyártók között.

A Tesla 265 ezer 900 jüanról (14 millió 409 ezer forint) 229 ezer 900 ezer jüanra (12 millió 458 ezer forint) csökkentette a Tesla Model 3 kezdő árát. A Model Y kezdő árát pedig 259 900 jüanra (14 millió 83 ezer forint) vitte le a csökkentés előtti 288 900 jüanról (15 millió 655 ezer forint) - áll a cég honlapján.

A Tesla már októberében is csökkentette elektromos autóinak az árát Kínában, hogy versenyképes maradjon a gyorsan növekvő kínai elektromosautó-gyártókkal, valamint az országban jelenlétüket növelő hagyományos autógyártókkal szemben.

A Tesla a hét elején közölte, hogy a tavalyi negyedik negyedévben több mint 439 ezer elektromos járművet gyártott, és több mint 405 ezret szállított ki. A rekordnak számító számok azonban elmaradtak az elemzői várakozásoktól.

A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) csütörtökön ismertette, hogy a Tesla sanghaji gyára decemberben 55 796 autót szállított ki, öt hónapja a legkevesebbet. Novemberhez képest a kiszállított autók száma 44 százalékkal, 2021 decemberével összevetve pedig 21 százalékkal csökkent.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....