alternatív-hajtású járművek

Tervet kell készíteni az alternatív üzemanyagtöltő állomásokról

2014.10.01.

Elfogadta az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács azt az uniós irányelvet, amely az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítésének menetrendjét hivatott lefektetni.

Az uniós jogszabályt pár napon belül kihirdetik az EU hivatalos közlönyében, majd 20 nappal később hatályba is lép. Ezt követően az uniós tagállamoknak két évük lesz, hogy benyújtsák az Európai Bizottságnak arra vonatkozó stratégiáikat, hogyan tervezik kiépíteni az alternatív üzemanyaggal, árammal, hidrogénnel vagy földgázzal működő autók utántöltéséhez szükséges alapvető infrastruktúrát. A bizottság a jogszabály szerint segítséget nyújt majd a tagállami tervek összehangolásához.


Az utántöltő hálózatokat típustól függően 2020 és 2030 között kell kiépíteni. A döntést ismertető közlemény szerint például 2020 végére megfelelő infrastruktúrát kell kiépíteni az egész EU-ban ahhoz, hogy az árammal vagy sűrített földgázzal (CNG) működő autók legalább a városokban és külvárosokban mindenhol közlekedhessenek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....